DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hat csapat a delfinezés miatti szabálymódosítás ellen

Értesülések szerint hat csapat is készen áll arra, hogy ellenvéleményét fejezze ki a 2023-ra bevezetni kívánt szabályváltozásokkal kapcsolatban, melyek a delfinezés kiküszöbölését céloznák meg.

Az FIA az Azerbajdzsáni Nagydíjat követően döntött úgy, hogy fellép az idei szabályrendszer egyik nem várt jelensége, a delfinezés ellen. A Szövetség a Kanadai Nagydíj előtt adott ki egy technikai direktívát, melyben konkrét mérőszámokat határoztak meg a függőleges irányú oszcilláció mérésére: amelyik csapat ennek a kitételnek nem tud megfelelni, annak emelnie kell autója hasmagasságán, ha így sem sikerül a határérték alatt maradni, akkor pedig kizárás vár rájuk. Az új direktíva a tervek szerint a hétvégi Francia Nagydíjon lépett volna érvénybe, a Szövetség azonban a nyári szünetet követő Belga Nagydíjig halasztotta el a bevezetését. 



A spielbergi hétvégét követően azonban ismét összeült az FIA Technikai Tanácsadó Bizottsága, melynek során állítólag egy szabálymódosítás bevezetéséről döntöttek 2023-ra, amely végleg leszámolna a csapatokat sújtó delfinezéssel, többek közt a padlólemez több síkjának megemelésével.

Értesülések szerint ez a tervezet váltotta ki azon istállók nemtetszését, akiket kevésbé sújt a jelenség, véleményük szerint indokolatlan további lépéseket tenni, hiszen a csapatok egyre sikeresebben birkóznak meg a pattogással. Emellett aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az újabb szabály bevezetése már nem kizárólag a biztonsági kockázatok javítását tartja szem előtt, hanem egyes csapatok – elsősorban a Mercedes – segítését is.

Az elégedetlenkedő csapatok – amelyek közé tartozik az Autosport szerint a Ferrari, a Red Bull, a Haas, az Alfa Romeo, az AlphaTauri, valamint a Williams – egy alternatív megoldást szeretnének, valamint egy részletesebb dokumentumra várnak a tervezett szabállyal kapcsolatban, melynek megismerését követően készen állnak szembeszállni az FIA érvelésével.

Fontos hozzátenni, hogy a csapatok többsége sem feltétlenül elegendő, hogy meghiúsuljon az új szabály előírása: az FIA biztonsági óvintézkedésre hivatkozva kényszerítheti annak bevezetését.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: