DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Binotto: Nem akartunk kockáztatni

Nem lehet teljes az öröm a Ferrari csapatánál, miután Charles Leclerc lemaradt a dobogóról egy stratégiai döntés miatt. A csapatfőnök szerint a lehető legjobb döntést hozták meg.

Egy hosszabb negatív időszak után akár kettős győzelmet is arathatott volna Silverstone-ban a Ferrari, ám a futam utolsó szakaszában pályára hívták a biztonsági autót. A stratégia tekintetében a többség feltette a lágy abroncsokat, az élen álló Charles Leclerc azonban kint maradt, így később szorult helyzetbe került.

A monacói ugyan hősiesen védekezett, végül a futamot megnyerő Carlos Sainz, később pedig Sergio Perez, és Lewis Hamilton is elment mellette. Mattia Binotto úgy véli, abban a helyzetben ez tűnt a leginkább kézenfekvő döntésnek.



„Abban a helyzetben nem volt elég nagy távolság a két pilóta között ahhoz, hogy mindkettőt kihozzuk. Választanunk kellett közülük, és úgy döntöttük, hogy Carlost hívjuk ki, mert Charlesnak megfelelő volt a pozíciója. Nem tudhattuk, mire készülnek a többiek, abban reménykedtünk, hogy a lágyak hamarabb elfogynak majd, de ez nem történt meg” – mondta Binotto a Sky Sports kamerái előtt.

Bár Leclerc és Sainz között a bokszbejárat előtt majdnem kilenc másodperc volt, Binotto elárulta, nem szerettek volna kockáztatni.

„A többiek alig maradtak le, és nem veszíthetsz egy másodpercet a bokszkiállások miatt. Tartottuk a pályapozíciót” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: