Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 29. szerda
F1

„A Mercedes-pilóták, ők a mi problémáink”

Két verseny, két kiütött Red Bull, vagy megfordítva, két bűnös Mercedes. Az energiaitalosoknál ezt a sormintát kezdik túlzásnak érezni. Az meg főleg nincs ínyükre, hogy a végén ellenfeleik járnak jól.

Az érintettek ugyan túljutottak a viharos silverstone-i Verstappen-Hamilton ütközésen, az elégedetlenség főleg a Red Bull részéről megmaradt, ennek köszönhetően pedig nem épp a legjobb hangulatban vágtak neki a Magyar Nagydíjnak. Az esőben induló futam magában hordozta a hibázások lehetőségét, a két éllovas újabb karambolja is benne maradt a pakliban, a történtek azonban így is felülmúlták a bikások elképzeléseit. Darabokra törtek az autóik, megint. Egy Mercedes-pilóta jóvoltából, megint. Ezúttal épp nem Lewis Hamiltonnak, hanem Valtteri Bottasnak köszönhetően.

A versenyt követően a csapatfőnöknek, Christian Hornernek az első dolga volt, hogy méltassa a finn munkáját, Verstappen pedig már a szavakat is alig találta a merő véletlen után. Nem sokkal később ugyanígy csak értetlenkedni tudott a csapat tanácsadója, Helmut Marko is. „Ez frusztráció, düh, megrökönyödés és kétségbeesés keveréke” – vázolta az osztrák, hogyan is érzi magát az első kanyar káoszát látva.



 

Az ő és csapata elégedetlensége érthető, hiszen a Brit Nagydíjon keletkezett 1,8 millió dolláros kár után most további tetemes összeg fog a számlájukról eltűnni, mire megjavítják mindkét versenygépüket. Verstappené mellett ezúttal Sergio Perez autója is komolyan sérült, és a kárfelmérés még jelenleg is tart; Verstappen esetében még a silverstone-i sem zárult le teljesen. Hab a tortán, hogy az eseteket a bajnoki tabellán elfoglalt helyük is megsínylette. „Az elmúlt két versenyhétvégénket úgy jellemezhetnénk, hogy járulékos veszteség. Kényelmes előnyünk volt, és most nemcsak a pontversenyben estünk hátrébb, egy kasztni is tönkrement, és egy motor is. Talán kettő.”

A csapat az autóikon végzett pusztítást látva már felkészült arra is, hogy a közeljövőben rajtbüntetéssel sújtják majd őket. „A szezon valamely szakaszában várható lesz ez, mert ilyen körülmények között nem fogjuk kihúzni három motorral” – fogalmazott, utalva a lassan rendszeressé váló autótörésekre a versenytársak jóvoltából.

Arra már szinte nem is tud mit mondani, ami mindeközben a Mercedesszel történik. „Cinikus, hogy mi nem tehetünk ez ellen semmit, és a Mercedes-pilóták, akik pedig a mi problémáink forrásai, még ebből is jól jönnek ki.” Bottas talán ezúttal nem annyira, hiszen a jutalma öt rajthelyes büntetés lett a Belga Nagydíjra, de Marko kétli, hogy ez bármin változtatna. „Egy feltuningolt Mercedesszel két kör alatt visszaszerzi majd az elvesztett pozíciókat. Kevés pálya van, ahol ennyire jól lehet előzni” – mondta az osztrák, kihagyva ezúttal a javaslatot bármiféle szigorúbb szankcióra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?