Egymástól alig több mint 100 kilométerre veszi kezdetét a Formula-1 és a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2021-es idénye, hiszen előbbi Bahreinben, utóbbi Katarban vendégeskedik a hétvégi szezonnyitó alkalmából. Ráadásul mindkét helyszínen esti futamokat rendeznek, emiatt pedig a két széria eseményei időpontban is igen közel lesznek egymáshoz.

Az F1 programjában változás, hogy a pénteki szabadedzések immáron csak egy órások, a verseny pedig néhány év után ismét egész órakor startol. Betéteseményként a Formula-2-esek kísérik el a száguldó cirkuszt, de szintén újítás, hogy idén már három versenyt kell teljesítenie a mezőnynek.
Abban viszont nincs változás, hogy a Bahreini Nagydíj történéseit az M4 Sporton, míg a Katari GP küzdelmeit az Aréna4-en lehet követni: néhány kivételtől eltekintve mindent élőben is közvetítenek a mostani hétvégén (a motorosok esetén a két kisebb kategória futamainak időpontjait is feltüntettük). Érdemes még megemlíteni, hogy vasárnap hajnalban óraállítás – 2 óráról 3 órára tekerjük előre az órákat –, így az aznapi menetrendben már a nyári időszámítás szerinti időpontok szerepelnek.
| Péntek (március 26.) | ||
| 11:05 - 11:50 | Formula-2, Szabadedzés | |
| 12:30 - 13:30 | Formula-1, 1. szabadedzés | (tv: M4 Sport, élő) |
| 13:40 - 14:25 | MotoGP, 1. szabadedzés | (tv: Aréna4, élő) |
| 14:30 - 15:00 | Formula-2, Időmérő | (tv: M4 Sport, élő) |
| 16:00 - 17:00 | Formula-1, 2. szabadedzés | (tv: M4 Sport, élő) |
| 18:00 - 18:45 | MotoGP, 2. szabadedzés | (tv: Aréna4, élő) |
| Szombat (március 27.) | ||
| 11:25 | Formula-2, 1. sprintfutam | (tv: M4 Sport, élő) |
| 13:00 - 14:00 | Formula-1, 3. szabadedzés | (tv: M4 Sport, élő) |
| 13:15 - 14:00 | MotoGP, 3. szabadedzés | (tv: Aréna4, élő) |
| 16:00 - 17:00 | Formula-1, Időmérő | (tv: M4 Sport, élő) |
| 17:20 - 17:50 | MotoGP, 4. szabadedzés | (tv: Aréna4, élő) |
| 17:40 | Formula-2, 2. sprintfutam | (tv: M4 Sport, vasárnap 0:00, felv.) |
| 18:00 - 18:40 | MotoGP, Időmérő | (tv: Aréna4, élő) |
| Vasárnap (március 28.)* | ||
| 12:50 | Formula-2, Főfutam | (tv: M4 Sport, élő) |
| 14:40 - 15:00 | MotoGP, Warm up | |
| 16:00 | Moto3, Futam | (tv: Aréna4, élő) |
| 17:00 | Formula-1, Futam | (tv: M4 Sport, élő) |
| 17:20 | Moto2, Futam | (tv: Aréna4, élő) |
| 19:00 | MotoGP, Futam | (tv: Aréna4, élő) |
| * A vasárnapi időpontok már a nyári időszámítás szerint (hajnalban 2-ről 3-ra állítjuk az órákat) vannak feltüntetve! | ||