DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Nem kérnek az F1 új üzemanyagából

A Mercedes és a Red Bull vezetői, Toto Wolff és Christian Horner nem támogatják az F1 azon törekvését, hogy a széria 2022-re még zöldebb üzemanyagot vezessen be. Más elképzelésük van.

A Formula-1 évek óta menetel az általa elképzelt utópisztikus jövő felé, ami szerint idővel átáll egy teljesen megújuló erőforrásra, amivel így drasztikusan összezsugorítja az ökológiai lábnyomát. Ez azonban egyelőre a távoli jövő, mivel a sorozat autói jelenleg ugyanolyan kőolajszármazékokat égetnek el, mint a közúti járművek nagy többsége. Az üzemanyaguk mindössze 5,75%-a megújuló, amit 2022-re 10%-ra emelnének – ha abba mindenki beleegyezne. 

 00120013_250



Az ezzel kapcsolatos tárgyalások kapcsán Toto Wolff úgy fogalmazott, a Mercedes „semleges” állást foglalt, mert úgy érzik, ez egy már-már elhanyagolható előrelépés. Christian Horner szerint ez a plusz lépcsőfok csak bonyolítaná a motorfejlesztések 2022 végére tervezett befagyasztását, ami a Red Bull egyik kiemelt célja jelenleg.

„Én azt szeretném, hogy ne használjunk E10-es üzemanyagot” – árulta el a Motorsport kérdésére reagálva. „Ez egy kötelező fejlesztés lenne 2022-re, mi viszont afelé hajlunk, hogy az ötszázalékos emelés helyett inkább egy teljesen új összetételű üzemanyagot vezessünk be a következő erőforrások érkezésével. Előbbi kétlem, hogy jelentős üzenettel bírna, utóbbi viszont 2026-ban – amiből még 2025 is lehet – egy teljesen bio erőforrás lenne. Egy másfajta üzemanyag bevezetése elkerülhetetlen költségekkel járna” – érvelt a Red Bull csapatvezetője.

Az F1 múlt év végén új mérföldkőhöz érkezett az autósport környezetbarátabbá tételének rögös útján: leszállította a motorgyártóknak az első, még kísérleti adagot a 100%-ban megújuló forrásokból építkező üzemanyagából. Ezzel kapcsolatban az FIA technikai igazgatója úgy fogalmazott, hosszú fejlesztési út áll még előttük, de belátható időn belül bevezetnék az óriási jelentőséggel bíró új erőforrást.

„A teljes tervet még nem teljesítettük, de közeledünk a százszázalékos bioüzemanyag ’23-as bemutatásához. Nem mondhatom, hogy addigra el is készülünk, de közeledünk hozzá. Most még korai kijelenteni, hogy addigra rendelkezni is fogunk vele – a célunk mindenesetre ez” – fogalmazott Gilles Simon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: