DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Bottas szerint bealudt a Mercedes, Wolff szerint nem

Valtteri Bottas csalódottan állt fel a dobogó harmadik fokára a 70. Évfordulós Nagydíjon, szerinte ugyanis a Mercedes eltolta a taktikáját Max Verstappenhez és Lewis Hamiltonhoz képest is. Toto Wolff elmondja, ez miért nem igaz.

„Nagyon frusztráló, hogy a pole-ból rajtolva csak harmadik lettem. Szerintem a csapattal bealudtunk valahol ott, amikor Max megelőzött minket, a stratégiám pedig nagyon-nagyon messze volt az ideálistól. Sokat tanulhatunk ebből a napból” – összegezte futamát Bottas, akit az utolsó körökben előzött meg csapattársa a nagyjából tíz körrel frissebb abroncsokon, noha az időmérőt követően a futamon is a finn volt előrébb kettőjük közül addig a pontig, amíg a Mercedes külön nem választotta a stratégiájukat. Ez a pillanat akkor jött el, amikor Bottas már a 32. körben (közvetlenül Verstappen mögött) kihajtott második kerékcseréjére, míg Hamiltont csak jóval később, a 41.-ben hívták ki. A finn úgy érzi, mindkét riválisával szemben hátrányosan érintette őt a Mercedes szerinte rossz taktikai húzása.

00120011_153



„Már beszéltem is erről Valtterivel” – nyilatkozta a futam utáni sajtótájékoztatón Wolff, a Mercedes csapatvezetője, amikor szembesítették őt pilótája alvós megjegyzésével. „Nem gondolnám, hogy elaludtunk volna, de elfogadom a nézőpontját. Egyszerűen csak lassabb autónk volt ma, és ezt el kell ismernünk. Valtteri úgy gondolta, hogy az ellenkezőjét kellett volna tennünk annak, mint amit Max tett, de a valóságban ez semmit nem változtatott volna, hiszen Max kihajtott volna friss gumikkal, mi pedig folytattuk volna azokon, amelyek már nem igazán voltak jó állapotban.”

„Amiatt sem boldog, hogy eredetileg ő a második, Lewis pedig a harmadik helyen állt. Valójában az történt, hogy mi is a verseny közben tanultunk a gumikról. Amikor Valtteri kihajtott a bokszba, láttuk, hogy még elég vastag futófelület maradt a gumiján, és ennek tudatában meghosszabbítottuk Lewis etapját, dacára annak, hogy komoly vibrációkat tapasztalt. Később még gyorsabb is tudott lenni azokon a gumikon, és ennek folyománya, hogy a végén megelőzte Valtterit. Érthető, hogy emiatt nem boldog, és ezt el is fogadom. De egyikünk sem boldog a mai eredménytől.”

Wolff próbált magyarázatot adni arra is, hova tűnt a futam napjára a Mercedes előnye, amely az időmérőn még egy másodperc körüli volt a legközelebbi üldözőkhöz képest is.

„A múltban is láttuk már jeleit annak, hogy a riválisainkhoz mért előnyünk nem olyan nagy, amikor meleg az idő. Az egész abból eredeztethető, hogy az autónk kifejezetten erős leszorítóerő tekintetében, és amikor a körülmények változnak, emelkedik a hőmérséklet, lágyabb gumikat kapunk és megnövelik a guminyomást, akkor az érzékenyebben érint minket. Ilyenkor el kell ismernünk, hogy a Red Bull nagyon gyors autóval rendelkezik. De voltak már ilyen napjaink a múltban, és mindig erősebben tudtunk belőlük kikeveredni, ezért már igazán várom a barcelonai hétvégét. Van addig még néhány napunk, hogy előálljunk a megoldással, leteszteljük azt pénteken, és a javunkra váltsuk vasárnap” – bizakodott a Mercedes csapatvezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: