Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 27. kedd
F1

Hamilton simán nyert, ütköztek a Ferrarik

Egy pillanatig sem forgott veszélyben a pole-ból induló címvédő győzelme a Stájer Nagydíjon. Bottas levadászta Verstappent a végén, így kettős sikert aratott a Mercedes, a Ferrarik viszont nulláztak.

A szombati esőzéssel szemben száraz pályán, viszont a péntekinél pedig hűvösebb időjárási körülmények között startolt el a 2020-as Formula-1-es évad második futama, a Stájer Nagydíj. Az esős időmérő miatt a pilóták szabadon választhattak gumikeveréket, az élbolyban viszont mindenki a lágyakra szavazott, a top 10-ből egyedül Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel választotta a közepes opciót.

A startnál a pole-ból induló Lewis Hamilton simán megőrizte a vezetést, ahogy Max Verstappen is maradt második, miután visszaverte Carlos Sainz próbálkozását. A mezőny közepén viszont a Ferrarik találtak egymásra: Charles Leclerc bújt be Vettel mellé a 3-as kanyarban, a két vörös autó azonban összeértek. Mindkét SF1000-es megsérült, így be kellett menniük a bokszba, Vettel autójának hátulja ráadásul olyannyira megrongálódott, hogy a német kénytelen is volt feladni a versenyt – ahogy aztán néhány körrel később Leclerc is.

hamilton-mercedes-stajergo



A törmelékek miatt bejött a biztonsági autó, a negyedik körben viszont folytatódhatott a verseny. Hamilton és Verstappen maradt az első két helyen, Sainzt viszont nem sokkal később átlépte Valtteri Bottas, míg hátrébb George Russell dobott el egy majdnem pontszerző helyet egy sóderágyban tett kirándulással. Sainz mellett hamarosan Alexander Albon is elment, így immár a két Mercedes és a két Red Bull haladt sormintát húzva az első négy helyen.

Hamilton apránként lépdelt el Verstappentől, az akciót pedig főként a középmezőny szolgáltatta: a Renault-k egymással vívtak a hatodik helyért, amelyet végül sokadik próbálkozásra átvett Esteban Ocontól Daniel Ricciardo, míg mögöttük a Racing Pointok vadászták le Pierre Gaslyt. Ocon aztán kiszállt ebből a meccsből, a francia autóját visszatolták a garázsba a renault-sok.

Verstappen nyitotta az élbolyban a kerékcseréket, nem sokkal később Hamilton is közepes abroncsokra váltott, Bottas viszont majdnem féltávig várt a kiállásával, utána azonban visszaállt közöttük az eredeti sorrend. A középmezőnyben Sainz volt a kiállások nagy vesztese: időt veszített a bokszban a McLaren spanyolja, így mind Lance Stroll, mint Sergio Perez átlépte őt – igaz, a mexikóinak ehhez egy bravúros külső íves előzést is be kellett mutatnia. Perez ettől olyannyira lendületbe jött, hogy rövidesen csapattársát is megelőzte, majd Ricciardót is elkapta, utána pedig leggyorsabb köröket szórva meglódult Albon után is. 

Az élen eközben Hamilton senkitől sem zavartatva autózott, és kényelmesen húzta be idei első, pályafutása 85. győzelmét. Bottas viszont a hajrában nagyon meghajtotta a lifegő szárnyvéglappal közlekedő Verstappent, aki bár egy parádés védekezést bemutatott, másodjára már nem tudott mit kezdeni a finnel, aki így feljött a második helyre, ezzel pedig kettős sikert aratott a Mercedes. Verstappen a végén még egy ingyen kerékcserét is végrehajtott, de így sem lett övé a leggyorsabb kör, így be kellett érnie a harmadik helyért járó 15 ponttal.

Az őrült finálét azonban a középmezőny hozta: Perez megtámadta Albont, ám a két autó összeért a 4-es kanyarban – ahol a múlt héten Hamiltonnal ütközött a thai-brit –, így megsérült a mexikói autójának első szárnya. Ettől pedig olyannyira visszalassult, hogy az üldözők a legvégén utolérték, így a Stroll és Ricciardo csatáját lesipuskásként kihasználó Norris az utolsó kanyarban vette el tőle az ötödik helyet. A hatodik pozíció azért Perezé maradt Stroll és Ricciardo előtt, a pontszerzőzónát pedig a leggyorsabb kört jegyző Sainz, valamint Danyiil Kvjat tette teljessé.

A futam végeredménye:

1. Lewis Hamilton Mercedes 1h22m50.683s
2. Valtteri Bottas Mercedes 13.719s
3. Max Verstappen Red Bull/Honda 33.698s
4. Alexander Albon Red Bull/Honda 44.400s
5. Lando Norris McLaren/Renault 1m01.470s
6. Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1m02.387s
7. Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1m02.453s
8. Daniel Ricciardo Renault 1m02.591s
9. Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 1 kör
10. Daniil Kvyat AlphaTauri/Honda 1 kör
11. Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1 kör
12. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1 kör
13. Romain Grosjean Haas/Ferrari 1 kör
14. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1 kör
15. Pierre Gasly AlphaTauri/Honda 1 kör
16. George Russell Williams/Mercedes 2 kör
17. Nicholas Latifi Williams/Mercedes 2 kör
Kiesett:    
  Esteban Ocon Renault  
  Charles Leclerc Ferrari  
  Sebastian Vettel Ferrari  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?