DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bezárnak a gyárak, egy egész szezon is kieshet az F1-ben

Sajtóértesülések szerint még csak most következhetnek az igazán drasztikus lépések a Formula-1-ben: leghamarabb júniusban, Azerbajdzsánban tűnik reálisnak a futamrendezés, de 2021-be is átcsúszhat a 2020-as szezon.

A botrányos melbourne-i végkifejlet után is egyelőre csak az Ausztrál Nagydíj elmaradásáról született bejelentés, de mivel a Red Bull például elhintette, hogy ők hazautaznak, nem pedig Bahreinbe, a történtek fényében biztosra vehető, hogy a jövő hétvégén sem lesz futam, és ugyanez a sors vár Vietnámra is. Az év első európai fordulói sem tekinthetnek azonban fényes kilátások elé: mivel a koronavírus-járvány a legtöbb országban még biztosan nem tetőzött, a május 4-i holland, majd a hónapba még beütemezett spanyol és monacói forduló sorsa is erősen kérdéses.

Hivatalos közlemény – természetesen? – még nincs, de néhány jól értesült forrásból már informálódhattunk arról, hogy milyen tervet fogalmaztak meg a csapatok. A német Auto Motor und Sport beszélt néhány csapattaggal, akik megerősítették, hogy az istállók közös döntése értelmében mostantól 14 napon át zárva tartanak a gyárak, a személyzet pedig ez idő alatt mintegy önkéntes elkülönítésbe vonul, hiszen egyelőre senki sem tudhatja, nem vált-e a melbourne-i paddockban fertőzötté és a vírus hordozójává.

f7wb5zqpenbz4d6wup2p_lg



Egyes csapatoknak már a hazatérés is körülményes lesz: mivel Olaszország tovább szigorította a zárlatot az F1-es személyzet távozása óta, és a főbb repülőterek már nem is működnek, a Ferrari és az Alpha Tauri személyzete a franciaországi Nizzában landol, és onnan buszokkal szállítják őket haza.

Az Alfa Romeo csapatmenedzsere, Beat Zehnder megerősítette az AMuS-nak, hogy a gyárakban március 30-án, hétfőn indul majd újra a munka. Persze hogy akkor mit fognak csinálni bent a dolgozók, egyelőre az is kérdés, hiszen a versenynaptár ismerete nélkül, na meg tesztelési lehetőség híján az autók fejlesztésével is sötétben tapogatóznak.

Persze a vírus terjedésének tempóját lehetetlen megjósolni, de jelenleg a csapatok között az az álláspont a legnépszerűbb, miszerint reálisan csak a június 7-i Azerbajdzsáni Nagydíjjal kezdődhet meg a szezon, amire még közel három hónapot kell várni. Ha ez meg is valósulna, és addigra lecsengene a járvány miatti félelem a világban, a versenynaptár nagyfokú átrendezése követné: az elmaradt futamokból minél többet megpróbálnának beszuszakolni a hátralévő hónapokra, és az augusztusi nyári szünetnek is búcsút mondhatnánk. Ami azt illeti, a nyári szüneti leállást előrehoznák, illetve beszámítanák a mostani holtidőszakba. A Racing Point csapatmenedzsere, Andy Stevenson szerint ez azt jelentené, hogy áprilisban két hétre (ismét) leállna a munka a gyárakban, mint ahogy az az augusztusi pihenő alatt szokott.

Az európai futamokat még viszonylag könnyű újra beütemezni, ám a más kontinensen lévőkkel már nehezebb lehet megoldani a logisztikát. Ezért vagyunk még mindig abban a szakaszban, amelyben a kérdőjelek gyorsabban szaporodnak, mint a válaszok. A német lap szerint már olyan vészforgatókönyv is szóba került a csapatok között, amely szerint ha 2020-ban nem sikerülne elegendő számú futamot lebonyolítani, akkor az „idei” naptár akár 2021-be is átcsúszhat – a téli hónapokban Abu Dhabi és Bahrein könnyedén lehetnének házigazdák. A naptár tolódása miatt pedig ebben az esetben minden borulna, főleg, hogy jövőre új szabályrendszer érkezne, ami komoly felkészülést és tervezést követel meg. Ha a 2020-as szezon csak 2021-ben ér véget, akkor annak elnyújtásával az igazi 2021-es szezon akár egy az egyben a kukába is kerülhet, hogy csak 2022-ben álljon helyre a rend az akkor érkező új szabályokkal.

Összegezve: egyelőre a koronavírus áll nyerésre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: