Steward
Balogh Tamás
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. május 28. csütörtök
F1

Stroll: Olyan gyorsak vagyunk, mint a Ferrari

Nem meglepő módon a Racing Point versenyzői is élvezik, hogy a versenyautó tempója már a Ferrariéval vetekszik. Igaz, a negatív hangok szerint ezt a Mercedes tökéletes másolásának köszönhetik.

2018-hoz képest tavaly némileg visszaesett a rózsaszín istálló teljesítménye, ez az összetett pontversenyben is meglátszott. Sergio Perez és Lance Stroll most fellélegezhet, mert bár a versenyautó egyértelműen a tavalyi és az idei Mercedes összegyúrt változata, a csapatfőnök szerint teljesen szabályosan lett megtervezve, mivel a gyári csapat nem segített ebben.

Az autó nyers tempója kiemelkedően jónak tűnt az első öt tesztnapon, így Strollék joggal reménykedhetnek abban, hogy idén kifejezetten jó idényük lehet. Bár teljesen még nem lehetnek nyugodtak az autó miatt, a Renault és a McLaren ugyanis óvást fontolgat az idénynyitón, mivel szerintük a másolat túl tökéletes ahhoz, hogy ne legyen benne aktívan a Mercedes-mérnökök keze is.

Ne csodálkozzunk, hogy Lance Stroll is imádja vezetni a Mercedes 2.0-t


A köridők viszont önmagukért beszélnek, jó eséllyel kerülhet a középmezőny élére a Racing Point. „Három hét alatt rengeteg minden történhet a Formula-1-ben. Az viszont természetesen nagyon jó jel, hogy olyan gyorsak vagyunk, mint a Ferrari. Nem tudhatjuk, ők pontosan mit tesznek, de Ausztráliában meglátjuk. Az autó mindenesetre remekül viselkedik, azt pedig, hogy a többiek mire képesek, csak Melbourne-ben tudjuk meg” – nyilatkozta Lance Stroll.

A csütörtöki tesztnap különösen jól sikerült a fiatal kanadai számára, mindössze 0,277 másodperccel lemaradva végzett harmadikként a tabella élén záró Sebastian Vettel mögött. „Rengeteg kört tettünk meg, a nyakam ezt meg is érzi. Délelőtt egy kicsit hátráltatott ugyan az eső, délután pedig az óriási szél, de mindenki számára ugyanazok voltak a körülmények.”

„Összességében viszont az autó nagyon jól fut. Ez ugyan még csak a tesztelési időszak, de a legtöbbet az számít, hogy az elmúlt néhány héten sikerült előrelépést elérnünk. A rövid és a hosszú etapokat tekintve is egyértelműen fejlődött az autó egyensúlya. Idáig messze ez a legjobb előszezonom, az edzések miatt fittnek érzem magam és készen állok a versenyzésre” – tette hozzá Stroll.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?