DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Abiteboul: A Renault a legerősebb, a Mercedes a leggyengébb motor

A francia csapatfőnök merész állítása szerint a Renault az évad közben már az élre került motorerőben, a korábban domináló Mercedest pedig a Ferrari és a Honda is megelőzte 2019-ben.

Hosszú éveken keresztül csak szenvedett a francia gyártó a Formula-1-ben, a túlságosan is komplex hibriderőforrásokkal nem tudott zöld ágra vergődni. Jelentős teljesítményhátrányban jártak a Mercedes, majd később a Ferrari mögött is, miközben a megbízhatóság terén is erős hiányosságok jelentkeztek.

A rivális Honda még ennél is gyengébben teljesített, pocsék megbízhatóságú és rettentően lassú erőforrással volt kénytelen szenvedni, mígnem 2018-ban végre rátért a helyes útra és az idei év végén már minden szakember ámulattal figyeli a japán gyártó remeklését. Ezt Max Verstappen három futamgyőzelme is aláhúzta, ami akár több is lehetett volna.

A Renault-főnök szerint a franciák és az olaszok motorja a legerősebb, de még a Honda is a Mercedes előtt jár


A Renault-főnök egészen merész kijelentést tett a napokban az erősorrendet illetően. „Méréseink alapján jelenleg a Ferrari és a Renault a mezőny legerősebb motorjai. Utána következik a Honda és végül a Mercedes” – fogalmazott meglepően Cyril Abiteboul az Auto, Motor und Sport hasábjain.

Nem egészen ért egyet a megállapítással a Mercedes motorfejlesztési igazgatója. „A Honda, a Renault és a Mercedes közti különbség valóban egészen minimális, csak a Ferrari jár jelenleg mindenki előtt. A puszta motorerőt elég nehéz hajszálpontosan lemérni. Egy versenyen rengeteg faktor játszhat közre, például egy rivális mögött haladva a szélárnyék és a DRS is javíthat az összképen, lehet, hogy valaki teljes támadó módban használja az erőforrást, valaki pedig éppen gumit kímél. A GPS adatok sem mutatnak meg mindent” – fogalmazott Andy Cowell.

A tények egyelőre a Mercedes szakemberét igazolják inkább, mivel a Mercedes hatalmas pontelőnnyel nyerte (mindkét) bajnokságot, a Renault pedig az ötödik helyet is csak nehézségek árán tudta megőrizni a Toro Rossóval szemben. Mark Webber szerint nem kérdés, hogy Lewis Hamilton 2020-ban a hetedik bajnoki címét is behúzza.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: