Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 15. kedd
F1

Ezen a három pályán jöhet a fordított rajtrács 2020-ban

Hogy mennyire komolyan gondolja a Formula-1 a fordított rajtrácsos kvalifikációs futamokkal való kísérletezést, azt jelzi, hogy már a lehetséges helyszíneket is kiválasztották ehhez. Spa-Francorchamps is köztük.

Hiába a versenyzők egyöntetű ellenzése, az FIA és az F1 vezetői továbbra is kitartanak azon tervük mellett, hogy 2020-ban szigorúan kísérleti jelleggel, ám éles körülmények között néhány versenyhétvégén kipróbáljanak egy új lebonyolítást a jelenleg használatos időmérő edzés helyett. Eszerint a kvalifikáció helyett egy rövidebb futamot tartanának, amelynek rajtrácsára az aktuális világbajnoki pontverseny fordított sorrendjében állnának fel az autók. Ennek a minifutamnak a végeredménye adná aztán a vasárnapi nagydíj tényleges rajtrácsát – a remények szerint jóval összekuszáltabb erőviszonyokkal, mint amit egy klasszikus időmérő edzés szülne. A női F3-as sorozat, a W Series idén éppen próbálkozott egy fordított rajtrácsos futammal, amelynek végén a pole-ból és a mezőny hátsó feléből rajtoló pilóta között három ezredmásodperc döntött a győzelemről – akár ennek sikere is további megerősítést adhatott az FIA számára, hogy érdemes lenne ezzel az F1-ben is kísérletezni.

00119016_109

Az FIA, az F1 és a csapatok képviselői csütörtökön és pénteken Suzukában tartott megbeszélésén is újra napirendre került a téma, az Autosport értesülései szerint pedig ki is jelölték azt a három pályát, amelyen 2020-ban kipróbálnák az időmérőfutam koncepcióját. Ez a három helyszín a Paul Ricard, Spa-Francorchamps és Szocsi. Ahhoz, hogy ez az újítás bekerüljön a 2020-as szabályok közé, a döntéshozóktól már egyhangú támogatásra van szükség, ám a brit lap úgy tudja, hogy legalább egy csapat még ellenzi az ötletet. 2021-re azonban már nincs szükség teljes összhangra, ha erről a jövő év áprilisáig megszületne a döntés.

A szakemberek szimulációk elvégzésével és az előző évi versenyek alakulásának figyelembe vételével választották ki a három potenciális helyszínt. A Francia Nagydíj például visszatérése óta mindkét évben komoly kritikákat kapott a verseny túlzott kiszámíthatósága, eseménytelensége miatt. A három kijelölt futam a jövő évi naptár 10., 14. és 17. állomásaként szerepel, tehát az időmérős rajtsorrendet az akkor éppen aktuális bajnoki tabella megfordításával alakítanák ki, s mivel a szezon már 22 nagydíjból fog állni, a remények szerint közvetlenül talán egyik sem szólna bele a bajnoki végjátékba.

A kvalifikációs futamok pontos lebonyolítása, például a távot illetően még nem rajzolódott ki, de annyit már lehet tudni, hogy a versenyzők szabad gumiválasztást kapnának, kötelező kerékcsere pedig nem lesz. A csapatok aggodalmaiban az anyagi megfontolások is szerepet játszanak: mivel ez mégiscsak egy verseny lesz, megnő az autókon keletkező sérülések valószínűsége, így több tartalékalkatrészre, a személyzet részéről pedig több pluszmunkára lehet szükség azokon a hétvégéken, amelyek ilyen lebonyolítás szerint zajlanak.

Persze mindez csak akkor lesz így 2020-ban, ha addig a döntéshozók mindegyike részéről meglesz ehhez az akarat.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?