DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Toro Rosso: Albon nem jön ide vissza

Franz Tost, a Red Bull fiókcsapatának főnöke kijelentette, hogy az év közben az anyaistállóhoz távozó brit újonccal nem számolnak jövőre. Ennek hátterében nem harag, hanem az elismerés áll.

Sosem titkolta a Red Bull és a Toro Rosso, hogy a fiókcsapat bizonyos kérdésekben nagyon kevés önállósággal bír, ezek egyike a pilótaválasztás is. Tavaly nyáron például biztos, hogy senki nem gondolta volna, hogy a 2019-es szezont a Danyiil Kvjat – Alexander Albon párossal kezdi meg a faenzai istálló, két olyan pilótával, akiket korábban az energiaitalos cég kirakott programjából.

A tavaly többször is remekül teljesítő Pierre Gasly azonban nem vált be Max Verstappen csapattársaként, így a nyári szünetben lefokozták és kénytelen volt helyet cserélni Alex Albonnal, aki rögtön első bevetésén figyelemreméltóan jól vezetett, igaz, Monzában saját türelmetlensége miatt kevésbé jött ki neki a lépés (de így is hatodik lett).

Tost úgy számol, Albont jövőre is szerződteti a Red Bull


Korábbi csapatfőnöke úgy gondolja, bőven megüti azt a szintet, hogy a nagy testvér megtartsa őt. „Sajnos, úgy gondolom, Albon végképp távozott tőlünk, de a Formula-1-ben sosem tudhatjuk, mi történik később. Kifogásolnám, ha a Red Bull a programon kívülről hozna pilótát magának, az komoly probléma lenne. Ameddig viszont elég jók a saját versenyzőink, minden rendben van és nagyon boldog vagyok emiatt” – ecsetelte véleményét Franz Tost.

„Kiválóan érzem magam, amikor egy pilótánk a Red Bull Racinghez távozik és ott versenyeket nyer. Ez a legjobb, ami történhet, ilyenkor tudjuk, hogy sikeresen elvégeztük a házi feladatunkat. Amikor a Toro Rossóhoz érkezik egy versenyző, mindig elmondom, hogy az igazi motorsport élet most kezdődik. Teljes mértékben összpontosítaniuk kell és 100%-ban a Formula-1-nek kell élniük. Néhányan megértik, néhányan nem és akik nem értik meg, ki is esnek a körből, ilyen egyszerű ez” – tette hozzá a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: