Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 19. csütörtök
F1

Brundle: Leclerc udvarias Harry Potterből agresszív győztessé vált

Két, egymástól teljesen eltérő személyisége van a versenyautóban és azon kívül az újdonsült kétszeres futamgyőztes Charles Leclerc-nek, legalábbis az egykori Formula-1-es pilóta szerint.

A túlzott udvariaskodásnak nincs helye a Formula-1-es pályán, ha az ember nyerni akar. Erre már korábban rájött a Ferrarival az elmúlt másfél hétben kétszer is diadalmaskodó Charles Leclerc. A fiatal monacói csapaton belül is teljesen átvenni látszik a vezérszerepet négyszeres világbajnok csapattársától, Vettel ugyanis rengeteget hibázik és mostanában lassabbnak is tűnik istállón belül.

Leclerc a mindennapi életben egy tetőtől talpig úriember, az autóban azonban teljesen átváltozik, agresszívvé válik, igazi győztes típus. Ezt gondolja Martin Brundle, a Sky Sports F1 szakértője, aki szűk másfél évtizeden át maga is a száguldó cirkusz mezőnyét erősítette.

Leclerc az autón kívül udvarias, az autóban nagy harcos

Ausztriában kevésen múlt, hogy a huszonegy éves, mindössze második évadát töltő versenyző megszerezze első futamgyőzelmét, ám akkor Max Verstappen volt az agresszívebb és egy némileg vitatható manőverrel happolta el a sikert korábbi nagy riválisa elől. Éppen ez az eset keményítette meg Leclerc jellemét és versenyzését is.

„Monza egy feszült thrillerhez hasonlított, a végén tündérmesébe illő befejezéssel. Charles Leclerc az életben úgy tűnhet, mintha Harry Potter idősebb testvére lenne, de a csatákban kíméletlenül használja borotvaéles könyökeit. 300 kilométer/órás sebesség felett is előretolt szarvakkal száguld előre, fejben pedig olyan erős, mint a Ferrari karbonszálas karosszériája. Ennek is köszönheti, hogy hazai pályán a határtalanul lelkes tifosi előtt győzelmet ünnepelhetett” – írta le Brundle a Sky Sports weboldalán.

„Lenyűgöző, ahogy a Mercedes párosának támadásait kezelni tudta. A pole-pozícióból indulva az első kanyarban simán megőrizte a vezetést, a következő 53 körben pedig a kemény Mercedes-pilóták összes kísérletét visszaverte. Pedig ketten jöhettek egy ellen, mivel csapattársa, Sebastian Vettel újabb hibát elkövetve kicsúszott, a javítási munkák után pedig tovább fél percet veszített azért, mert veszélyesen tért vissza a pályára (és megbüntették)” – mutatott rá a brit szakértő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?