DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ez a Renault ennyi pontot még sosem szerzett

Nagyot villantott Monzában az idén eddig szenvedő francia istálló, Nico Hülkenberg kiemelte, ilyen sok pontot még nem szerzett a csapat, ráadásul egyértelmű, hogy a Renault-motor erős.

Tökéletesen kihasználta a két Renault-pilóta Max Verstappen és Sebastian Vettel balszerencséjét és a lehetséges maximumot hozta ki az Olasz Nagydíjból. A negyedik és ötödik helyezéssel összesen 22 egységet gyűjtöttek, ez hatalmas eredmény, idén összesen negyvenhárommal rendelkeztek az Olasz Nagydíj előtt.

Külön piros pontot érdemelhet az is, hogy Charles Leclerc és Lewis Hamilton is igencsak megküzdött azzal, hogy a kerékcsere után a kopott gumikon futó Renault-kat megelőzze, az egyenesben látszott, hogy a francia erőforrás valóban remekül felzárkózott, ami a lóerőket és a végsebességet illeti.

A Renault nagyon kitett magáért Monzában


„Spa után tudtuk, hogy itt jó esélyünk lehet. Az autó és a motor is remek ehhez a pályához és nagyszerű, hogy ezt végül fontos pontokra is válthattuk. Ennyi egységet sosem szereztünk azóta, hogy csatlakoztam a Renault-hoz, boldog vagyok emiatt a hétvége miatt” – nyilatkozta Nico Hülkenberg a Sky Sports adásában.

„Az első etapon nem éreztem olyan kényelmesen magam, Ricciardo meg is előzött, viszont szerencsére huzamos ideig ott tudtam maradni a szélárnyékában. Ennek köszönhetően el tudtunk kicsit húzni a középmezőnytől és ez segített a végén, hogy megőrizzük pozícióinkat.”

Mi várható a következő helyszínen? „Szingapúr teljesen eltérő pálya, rengeteg lassú kanyarral, tökéletesen más típusú helyszín, mint ez volt. A szezon legnehezebb versenye következik, de remélhetőleg a néhány tervezett fejlesztésünkkel a következő két futamon is folytathatjuk jó formánkat” – tekintett előre Hülkenberg. A Renault esélyei ismét megnőttek az összetett negyedik helyezésre, ugyanis az elmúlt két versenyen mindösszesen egyetlen pontot kapart össze a McLaren, miközben a Renault huszonhatot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: