DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas: Minden évben egyre jobb lettem

Valtteri Bottas büszke és boldog amiatt, hogy a Mercedes zsinórban negyedszer is bizalmat szavazott neki. Úgy érzi, ki is érdemelte ezt, de még mindig az a célja, hogy világbajnok legyen.

Már jó egy hete a levegőben lógott ez a bejelentés, ezúttal nem tévedett a sajtó, amikor napokkal ezelőtt megszellőztette, hogy Valtteri Bottas még a héten aláírja új szerződését a Mercedesszel. Erről beszélt például J.J. Lehto is. Az Esteban Ocon-Renault pletyka is igaznak bizonyult.

Ahogy Lehto információi is, csütörtökön hivatalosan is bejelentették, hogy Valtteri Bottast választotta a Mercedes, így jövőre is a tapasztalt finn lesz Lewis Hamilton csapattársa a 2014 óta domináló istállónál. 2017-ben csatlakozott a gárdához Bottas, azóta öt futamgyőzelmet aratott, tíz pole-pozíciót szerzett, az idei bajnokságban pedig 188 egységgel a második helyet foglalja el.

Újra a csapatjátékos Bottast választotta a Mercedes


„Nagyon boldog vagyok és büszke, hogy a negyedik évben is részese lehetek ennek a csapatnak. Szeretném mindenkinek megköszönni, akik hisznek és bíznak bennem. Minden évben egyre jobb lett a teljesítményem, ez a szerződéshosszabbítás pedig kitűnő indítása a 2019-es szezon második felének” – mondta el örömmel Valtteri Bottas.

Bajnok akar lenni, de az idei évről szavai alapján már lemondott. „Továbbra is az a célom, hogy világbajnok legyek a Formula-1-ben, hiszem, hogy képes vagyok rá. A Mercedes pedig a legjobb lehetőséget jelenti számomra, hogy ezt a célt 2020-ban elérhessem. Idén még kilenc versenyünk maradt hátra, folyamatosan szeretnék továbbfejlődni. Máris teljes egészében Spára igyekszem fókuszálni, hogy ebből a hétvégéből is a lehető legtöbbet hozzam ki.”

Csapatfőnöke nem burkoltan arra utalt, hogy ez a szerződéshosszabbítás Lewis Hamiltonnak is kedvező. „Valtteri kétségtelenül nagy szerepet játszott abban, hogy az elmúlt két évben is győztesek lettünk. Példamutató csapatjátékos Lewis mellett, kiváló és erős jellem, ahogy például a problémákat kezeli. Örömmel tölt el, hogy még legalább egy éven át köreinkben tudhatjuk őt” – ecsetelte véleményét Toto Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: