DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel: Megvoltak a lehetőségeink nyerni

2019-ben többször is győzhetett volna a Ferrari, de valami mindig közbejött. Adott volt néhány esély, de ezeket elpuskázták ilyen, vagy olyan okból. Vettel nem tagadja, egyértelmű hátrányuk van.

Sem Sebastian Vettel, sem a Ferrari istálló nem lehet büszke az első félévi teljesítményére. Tizenkét futam után még mindig nyeretlen a Scuderia, ráadásul most már nem csak a Mercedes tűnik gyorsabbnak náluk, hanem a villámgyorsan felzárkózó Red Bull-Honda is. Max Verstappen elméletileg a világbajnoki cím sorsába is beleszólhat, de ehhez a Ferrarik segítségére is szüksége lenne.

A vörösök azonban nem állnak jelenleg azon a szinten, hogy a kanyargós pályákon felvegyék a harcot az Ezüst Nyilakkal, pedig tavaly és tavalyelőtt éppen ez volt az erősségük. Idén viszont egyáltalán nem jött be az új koncepció a kisebb légellenállással, mert ugyan az egyenesekben gyors Vettel és Leclerc, de a kanyarokban a megnyert idő többszörösét elveszítik.

Így is reális esély mutatkozott a győzelemre Bahreinben, Azerbajdzsánban, Kanadában és Ausztriában is, valamint a Német Nagydíjon sem álltak messze ettől. A lehetőségeket elszúrták, ugyanakkor összességében nem érnek fel a Mercedes tempójához, sőt, a nyári időszakban már a Red Bulléhoz sem.

Vettel Kanadában állt a legközelebb az áhított első helyezéshez


„Ausztráliában messze a Mercedes mögött jártunk és sajnos még most is bőven van köztünk távolság. Az első félév nem a miénk volt. A lehetőségeink így is megvoltak, ennek ellenére képtelenek voltunk élni vele és egyetlen futamot sem sikerült nyerni” – ecsetelte véleményét Sebastian Vettel a Motorsport-Total.com szakoldalon.

Montrealban elsőként haladt át a célvonalon, de ötmásodperces büntetése miatt csak második lett Hamilton mögött, Ausztriában és Németországban pedig az időmérő edzésen ütötte fel a fejét egy-egy technikai hiba, ami jelentősen hátravetette a rajtrácson. „Ez már nem fontos, összességében ugyanis nem vagyunk elég versenyképesek, sosem tudtuk igazán diktálni a tempót, tudjuk, hogy hátrányban vagyunk” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

Kicsit „most vagy soha” érzés lehet a Scuderia pilótáiban, ugyanis két olyan pálya következik, ami papíron kedvez a vörös autóknak, Belgiumban és Olaszországban kellene nyerni, ha itt sem sikerül, akkor könnyen lehet, hogy tényleg első helyezés nélkül zárja a szezont a gárda.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: