DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A Renault már eléri az 1000 lóerőt

A francia gyártó főmérnöke szerint a Renault-erőforrás az időmérőkön már megcsípi az 1000 lóerős teljesítményt. A Mercedesnél nem így gondolják, a Honda pedig szintén csattanós választ ad erre.

A Renault motorfejlesztésért felelős főmérnöke, Remi Taffin arról beszélt, hogy legújabb variánsú erőforrásuk már ostromolja, helyenként át is lépi az ezer lóerős teljesítményt, ezzel pedig a mezőny legerősebb motorjával rendelkeznek. Jelenleg azon dolgoznak, hogy minél megbízhatóbbá is tegyék az egységet, ráadásul ahogy az eredményekből láthatjuk, a lóerő nem minden.

„A kvalifikációs edzéseken időnként kiemelkedő csúcsértékeket láthatunk az adatokat böngészve, ekkor néha elérjük az 1000 lóerőt is. Természetesen nem tudjuk folyamatosan ezt az értéket hozni, a teljesítmény verseny közben többnyire 950 és 960, időnként 970 lóerő között mozog” – magyarázta Taffin a GrandPX.newx szakportál hasábjain.

A Renault-nál még mindig elég gyakori a motorhiba


„Rengeteg dologtól függ a teljesítmény, például a pálya jellegétől és a hőmérséklettől is” – tette hozzá Taffin. Egy meg nem nevezett, Mercedesnél dolgozó mérnök így reagált a Renault feltevéseire: „Mi egyáltalán nem beszélünk ezer lóerőről. Talán a Renault máshogyan számol, mint mi. De egyébként is, ami igazán számít nekünk, az a köridő.” Ez annak, a nyár elején megjelent sajtóhírnek is a cáfolata lehet, amely már június elején arról számolt be, hogy a Mercedes eléri az 1000 lóerőt.

Egy, a Hondánál dolgozó, szintén meg nem nevezett mérnök pedig a következőt fűzte hozzá a francia rivális főmérnökének mondandójához (oda is szúrva egyet a vetélytársnak). „A mi motorjaink megbízhatóak. Lehet, hogy a Renault már 1000 lóerőnél jár, de mi így is lekörözzük őket a versenyeken.”

A végsebességi adatok azt mutatják egyébként, hogy valóban elég közel jár egymáshoz a Ferrari, a Mercedes, a Renault és a Honda, már nincsenek olyan nagy különbségek, mint másfél-két éve. Ugyanakkor más dolog egyetlen körön gyorsnak lenni és más dolog a legjobb teljesítményt több versenyen át minden körben hozni.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: