DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Doornbos: Furcsa, hogy ilyen történhet egy négyszeres világbajnokkal

A korábbi holland Formula-1-es pilóta számára kicsit érthetetlen, mennyire szétesett Sebastian Vettel a legutóbbi hétvégén. Úgy érzi, a Kanadában elvett győzelme miatt szenved ennyire a német.

A múlt hétvégi Brit Nagydíj nem csak Lewis Hamilton győzelméről és a Max Verstappen-Charles Leclerc közötti csatározásokról marad emlékezetes, hanem Sebastian Vettel újabb hajmeresztő hibájáról is, amikor hátulról csúnyán elmérte a féktávot a viaskodás közben és felöklelte Max Verstappent.

Ez már csak a kicsúcsosodása volt annak a szenvedésnek, amit hosszú hónapok óta láthatunk a négyszeres világbajnoktól. A Kanadai Nagydíjon ugyan elsőként haladt át a célvonalon, ám egy korábbi manővere miatt egy erősen vitatható, ötmásodperces büntetésben részesült, így csak másodikként végzett Lewis Hamilton mögött, ez csak rátett még egy lapáttal a problémákra.

Vettel atomjaira esett szét Kanada után


Robert Doornbos szerint Vettel azóta képtelen megtalálni jó formáját és zsinórban a harmadik hétvégén teljesített látványosan gyengébben, mint csapattársa, Charles Leclerc, aki egyébként is komoly konkurenciát jelent számára istállón belül. A Ferrari korábbi szakembere ezt még azzal egészítette ki, hogy az SF90-es technikailag szintén nemigen passzol Vettel vezetési stílusához, ráadásul láthatóan gyengébb, mint az elképesztően jól sikerült Mercedes.

„Vettel csak vergődött, borzalmas hétvége volt ez számára. Ez a Maxszel történt ütközéséből is látszott. Egyszerűen nagyon elszámította magát, egészen furcsa, hogy egy ilyen tudású, négyszeres világbajnok versenyzőnél is megtörténhet az ilyen” – nyilatkozta Doornbos a Ziggo Sportnak.

„Maga a csattanás nevezhető klasszikus ütközésnek. A hátul levő pilóta látja, hogy az őt megelőző rivális egy apró hibát vét, ilyenkor előre lehet tudni, hogy védekező íven fog autózni. Megpróbált szorosan mellé kerülni, de Vettel túl későn választotta meg, mit is akar csinálni és hátulról telibe kapta a Red Bullt” – fogalmazott a holland.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: