DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

McLaren: Nem gátolnánk Alonsót, hogy más csapattal térjen vissza

A McLaren a héten bejelentette, hogy a Sainz-Norris párossal folytatja a jövő évben is. Fernando Alonsóval sem szakítottak, de ha a spanyol más csapattal kíván visszatérni, nyugodtan megteheti.

Bár a múlt héten szárnyra kaptak olyan híresztelések, miszerint a wokingi istálló és a kétszeres világbajnok barátságban elváltak egymástól és már nem fűzi össze a feleket semmilyen hivatalos kötelék, ezeket azóta mindkét érintett fél kategorikusan cáfolta. Az viszont szintén eldőlt a napokban, hogy jövőre sem versenyez Fernando Alonso a gárda színeiben a száguldó cirkuszban, mivel a kölcsönös elégedettség jegyében Carlos Sainzcal és Lando Norisszal is hosszabbított az istálló.

A spekulációk azonban nem csillapodnak abban a tekintetben, hogy 2020-ban Fernando Alonso visszatérhet a Formula-1-be, mégpedig a Ferrari színeiben, annak ellenére, hogy mind Sebastian Vettel, mind Charles Leclerc élő szerződéssel rendelkezik a jövő szezonra is. Ha erre lehetősége nyílna, a McLaren biztosan nem gördítene akadályt a kétszeres világbajnok elé. Erről Zak Brownt, a McLaren főnökét kérdezte a Motorsport.com.

Alonso elé nem gördít akadályt a McLaren, ha egy riválissal akar visszatérni


„Fernando továbbra is a McLaren nagykövete marad. Kiváló kapcsolatban állunk és rendszeresen beszélgetünk egymással a jövőről, például a Formula-1-et nem érintő, egyéb versenyzési terveiről” – fogalmazott Zak Brown.

„Ugyanakkor boldogok lennénk akkor is, ha vissza akar térni a Formula-1-be. Mivel nekünk nincs szabad ülésünk jövőre, nyugodtan megteheti ezt más csapattal. Erősen támogatnánk őt ebben az elképzelésében, ha valóban ezt szeretné.”

Mi a helyzet a jelenlegi pilótapárossal? „Carlos kiemelkedősen gyors minden hétvégén és ugyanezt elmondhatjuk Landóról is, aki viharos gyorsasággal tanul meg mindent. Nem követi el azokat a hibákat, amiket a kezdőktől megszokhattunk korábban, rettentően éretten vezet, a visszajelzései kiválóak és Carlosszal is remekül kijön” – mondta el véleményét Zak Brown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: