Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 23. hétfő
F1

A Honda először az első rajtsorban

Önerőből is rendkívül gyors volt a Red Bull-Honda Max Verstappennel, Hamilton visszasorolása miatt pedig Monaco után másodszor csillanhat fel a remény a futamgyőzelemre. Összejöhet az első hely?

Az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén meglehetősen kettős érzései lehettek a japán gyártónak. A Toro Rossókat (leginkább Danyiil Kvjatot) ugyanis balszerencse sújtotta, Pierre Gasly pedig ugyan bejutott a harmadik szakaszba, ott azonban gyengén muzsikált és csak a kilencedik legjobb időt ért el – szerencséjére Sebastian Vettel nem tudott mért kört futni.

Alex Albonnál nem is igazán figyeltek az időmérős eredményre (így is bejutott a Q2-be), mivel előre tudták, hogy a fejlesztett erőforrás beszerelésével a mezőny végéről kénytelen majd rajtolni. Kvjat utolsó, Q1-es körébe George Russell nagyon belezavart, így az orosz nem juthatott tovább és Russell utólagos büntetése sem jelenthet vigaszt számára.

Először az első rajtsorban a Red Bull-Honda

Max Verstappen azonban idei legjobb eredményét megismételve a harmadik leggyorsabb volt a Q3-ban, végül Lewis Hamilton (Russellhez hasonló) büntetése miatt a második rajthelyre lép előre a holland. 2015-ös visszatérése óta nem járt még az első rajtsorban (általában a közelében sem) a Honda, most viszont megvan a második rajtkocka, kézzelfogható közelségbe került egy esetleges futamgyőzelem. Verstappen éppen a hét közepén nyilatkozta, hogy most már nagyon szeretne nyerni, itt a nagy lehetőség erre.

Egyelőre a Honda is jó alapot nyújt ehhez. „Nagyon meleg körülmények között teljesítettünk jól a kvalifikáción, Max ismét egy kitűnő kört rakott össze, ezzel Monaco után megismételte idei legjobb eredményét a harmadik hellyel (amiből azóta második lett)” – fejezte ki örömét a japán gyártó F1-es technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe.

„Mindenképpen pozitív eredményt értünk el. Kvjatnak komoly balszerencséje volt a lassabb autók utolérésekor, ezért esett ki olyan korán, Albonnál pedig nem volt prioritás az időmérő, mivel tudtuk, hogy a végéről kell rajtolnia. Arra számítunk, hogy mindketten előrébb keverednek a futam során. A versenyen akár még ennél is melegebb lehet az idő, ami az autókat és a pilótákat is nagyon igénybe veszi. Reméljük, a Red Bull hazai pályáján ismét erős produkcióval jelentkezünk” – tette hozzá a japán szakember

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?