DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Hamilton: A teszteken borzalmas volt vezetni a Mercedest

Az idén eddig megrendezett nyolc versenyen 100%-os győzelmi mutatóval rendelkezik a Mercedes. Pedig Lewis Hamilton szerint a szezon előtti teszteken még szörnyű volt vezetni a gépet.

Legutóbb 1988-ban láthattunk ekkora fölényt egy istálló részéről, amit most a Mercedes mutat. A harmincegy évvel ezelőtti McLaren-Hondához hasonlóan a versenyautó minden pályán rendkívül ütőképes és ugyan egy-két helyszínen (Bahrein, Kanada) némi szerencse is kellett a győzelemhez, általában feltűnő magabiztossággal söpri be idén a kettős sikereket a Lewis Hamilton-Valtteri Bottas duó.

Pedig az ötszörös világbajnok brit ászban fel sem merült a barcelonai téli tesztek után, hogy így porrá verik majd az egész mezőnyt. „Az autó kívülről szuperül nézett ki, aztán elvittük a tesztre és borzalmas volt vezetni. Nagyon nehéz volt kisilabizálnunk, mit kellene változtatnunk, hogy végre jó legyen” – nyilatkozta Lewis Hamilton még Franciaországban.

Hamilton sokkal pesszimistább volt a téli tesztek után


„Amikor az évad előtti teszteken pályára gurulunk, meghatározott programokat kell teljesítenünk, nem sok időnk marad arra, hogy az autó egyensúlyával játszhassunk és megtaláljuk, milyen tartományban működik a legjobban az autó.”

„Még a tesztelés végeztével is azt gondoltam, hogy messze vagyunk attól, hogy rájöjjünk, pontosan milyen beállításokkal működik megfelelően az autó. Abszolút nem számítottam arra, hogy a szezon ezen pontján már hat futamgyőzelmem lesz, még most sem tűnik igaznak” – ismerte el Hamilton.

A barcelonai tesztidőszak után elsőszámú esélyesnek kikiáltott Ferrari pedig még mindig nem rendelkezik idén futamgyőzelemmel, igaz, Bahreinben Charles Leclerc, Kanadában pedig Sebastian Vettel állt egészen közel ehhez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: