DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

31 éves rekord kapujában az úthenger Mercedes

Bár még az idei F1-es szezon felénél sem járunk, a címvédő csapat egyre biztosabban közelít az újabb vb-cím felé, eközben pedig egy olyan csúcsot is beállíthat, amire eddig csak a McLaren volt képes.

Elképesztő, lehengerlő és egyben fojtogató fölénnyel uralja a Formula-1-et a Mercedes mindent vivő csapata: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas párosa idén nyolcból nyolc futamon aratott diadalt, és ha a tavalyi szezont is beleszámítjuk a szériájukba, akkor zsinórban tíz győzelmet számolhatunk össze. Ezzel a sorozattal a csapat egy újabb mérföldkő előtt, egy tizenegy egymás utáni első hely kapujában áll, amelyet eddig egyedül a McLaren istállójának sikerült elérnie abban az 1988-as szezonban, amely során csak azért nem nyerték meg az év összes futamát, mert az Olasz Nagydíjon az élen álló Aytron Senna összeütközött egy lekörözött autóval.

 mercedes-kina-20191



A Mercedes volt már ebben a helyzetben. 2016-os pilótapárosuk kétszer is beállította a tízes sorozatot, ám a tizenegyedik győzelmet eddig egyszer sem sikerült behúznia: az egyik alkalmat azon az elhíresült Spanyol Nagydíjon szalasztották el, amikor Hamilton és Nico Rosberg az élről ütötte ki egymást.

A német márka két aktuális pilótája közösen is erős számokat produkál: húsz futam óta töretlenül pontszerző helyen végeztek, a legutóbbi nullázásuk pedig épp a versenynaptárban soron következő helyszínen, a tavalyi Osztrák Nagydíjon történt, amit műszaki probléma miatt kellett feladniuk.

Hogy meddig tiporja még Sebastian Vettelt és a többieket az Ezüst Nyilak dübörgő gépezete, azt nem kívánjuk megjósolni, ám egy van egy terület, amelyen Vettel egyelőre Hamilton előtt áll: a német 2013-ban sorozatban kilenc versenyen aratott diadalt, ebben pedig a britnek jelentős elmaradása van, az ő eddigi rekordja öt futamgyőzelem. Kérdés, hogy ez meddig tart.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: