DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Gasly látványosan alulteljesít idén

Szembetűnő, mennyire meg sem közelíti csapattársa, Max Verstappen produkcióját az idén gyengén muzsikáló Pierre Gasly. Hazai pályán sem tud bizonyítani, ezúttal a beállítást szúrták el.

Azok után, hogy tavaly a Toro Rossóval többször is sikerült villantania a fiatal franciának, ebben az évben az anyacsapatnál egyszerűen nem akar összeállni a dolog. Igaz, nem lehet könnyű a szupertehetségesnek tartott Max Verstappen csapattársaként felhívni magára a figyelmet, de a körönkénti átlagos, 5-8 tizedmásodperces lemaradás elképesztően sok.

Az élcsapatok pilótái közül egyedüliként nem sikerült közepes keveréken bejutnia a Q3-ba, csak az igen törékenynek tűnő lágyon, ami a versenyen vélhetően komoly hátrányt okoz majd neki, mivel Antonio Giovinazzin kívül az összes körülötte rajtoló vetélytárs (szinte) biztosan a tartósabbnak bizonyuló közepes abroncsokkal vág neki a Francia Nagydíjnak.

Gasly egyelőre képtelen felvenni a versenyt holland csapattársával


A szabadedzésen még jól ment Gaslynek, a kvalifikáció előtt változtattak az autón, amit később megbánt. „A harmadik szabadedzés igen jól ment, hatodik voltam. Utána elvégeztünk néhány változtatást az autón, amiről azt gondoltuk, jó irányba vezet. Meg kell vizsgálnunk a pontos okát, de nem így történt. Nemhogy nyertünk, de rengeteg tapadást vesztettünk, ezzel pedig komoly tempót is, emiatt nem is sikerülhetett a Q2-ből továbbjutni közepeseken. Fel kellett tenni a lágyakat, de még így sem jó összességében a tempóm, nagyon nehéz időmérő volt” – nyilatkozta a mindössze a kilencedik legjobb időt elérő Pierre Gasly (nyolc tizedmásodperces hátrányban zárt a negyedik helyen végző Verstappen mögött).

„Túl korai lenne megmondani, hogyan alakul a verseny, valószínűleg nagy lesz a hőség, ezért a lágy keverékkel nem lesz könnyű dolgom. Valahogy meg kell találni a módját, hogy jól működjön. Mivel valószínűleg szinte mindenki közepes keverékkel rajtol, valami egészen eltérő stratégiát kell kidolgoznunk, az első etapom ezekkel a gumikkal biztosan nagy nehézségek elé állít majd.”

„Nem számítottunk arra sem, hogy az üldözők ilyen szorosan közel kerülnek, a McLaren különösen erős formát mutat. Pedig mi is kaptunk fejlesztéseket, ezért meglepő, hogy a középmezőny ennyire felzárkózik. Mindenki előrébb lépett, de a McLaren teljesítménye láthatóan nagyot ugrott. A Honda jó munkát végez, folyamatosan sikerül emelnie a teljesítményt, de a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest még mindig jócskán veszítünk az egyenesekben” – magyarázta Gasly.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: