DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Kubica elismerte, távozhat a Williamstől

Robert Kubica igyekezett diplomatikus maradni, de legkevésbé sem cáfolta, hogy a szezon végén elhagyja az alulteljesítő Williams istállót, megerősítve ezzel főszponzora korábbi kijelentését.

Komoly szponzori csomaggal a hóna alatt érkezett vissza a Formula-1-be Robert Kubica. 2011-es ralibalesete során súlyosan roncsolódott jobb karja, a mai napig csak korlátozott mozgásra képes. A várakozásokat meghazudtolva azonban így is sikerült visszatérnie a száguldó cirkuszba, bár egyértelműen nehézségei vannak, folyamatosan kikap újonc csapattársától az időmérőkön és a futamokon is.

A harmincnégy esztendős lengyel pilóta főszponzora, az Orlen a napokban megpendítette, hogy könnyen elképzelhető, hogy igyekeznek más istállót találni az egyelőre reménytelennek tűnő Williams helyett Kubicának, de nem valószínű, hogy nagyon kapkodnának a korábban a legjobb versenyzők közt emlegetett lengyelért, mert láthatóan nem tudja hozni azt a bámulatos tempót, amit balesete előtt megszokhattunk tőle.

A Williams egyelőre reménytelennek tűnik a pontszerzésre is


Egyértelműnek tűnik, hogy a támogatók kitartanak Kubica mellett, nem hátrálnak ki, de a jövőjét egyáltalán nem biztos, hogy a grove-i istállónál képzelik el. „Nem kizárólag rajtam múlik, mi fog velem történni a jövő évben. Megvizsgáljuk, mik a lehetőségeink és mit is szeretnék én tenni. Kérdőjelet nem látok a jövőm tekintetében. Ha nem lehetséges olyan teljesítményt hozni, mint amire számítottunk, akkor kompromisszumokat kell kötni” – idézi Robert Kubicát az f1i.com szakportál.

Biztosan továbbáll jelenlegi csapatától? „Nem mondom, hogy biztosan ez a helyzet, de előállhat ez a szituáció is. Ebben a pillanatban még nem a jövőmre gondolok, nem az áll a középpontban. Élem az életemet, néhány dolgot jobban, néhányat rosszabbul csináltam, de nem vagyok az a típus, aki ne tudna továbblépni. Túl korán van még ahhoz, hogy ennél sokkal többet mondjak, kivéve azt, hogy nem minden rajtam múlik” – mutatott rá a veterán lengyel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: