DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Marko: Csak Verstappen hibátlan

Tavaly folyamatos bakizással kezdte az esztendőt Max Verstappen. A Red Bull főtanácsadója szerint viszont az idei év ennek éppen ellentettje, kizárólag a holland nyújtott tökéletes teljesítményt.

A Formula-1-es pilótákra is szinte mindig igaz a mondás, hogy egyszer fenn, egyszer lenn. Gyakran előfordul, hogy néhány kiváló teljesítmény után egy feledhető következik, amikor nem jön ki a lépés és nem sikerül kihozni mindent az autóból, vagy egy bosszantó és sokba kerülő hiba csúszik be a vezetésbe.

Dr. Helmut Marko szerint idén Max Verstappennél az első négy versenyhétvégén egyáltalán nem volt ilyen, mindegyik versenyen tökéletes vezetéssel jelentkezett és az elérhető maximumot tette le az asztalra. Bár idén még csak egy dobogós helyezéssel büszkélkedhet, folyamatos, konstans jó teljesítményével a tabellán is előkelő helyet foglal el és a versenytempója többször is a Ferrariéval és a Mercedesével vetekedett.

A Red Bullból idén mindent kihoz Verstappen, amit csak lehet


Ennek egyik oka a szakember szerint az is, hogy tavaly még a gyenge Renault-motor hajtotta őket, idén pedig a Honda jóval erőteljesebb egységgel segíti őket, amihez aerodinamikailag még fel kell zárkózniuk – terveik szerint ez Spanyolországban a hétvégén meg is kezdődik.

„Hamilton, Bottas, Vettel és Leclerc mind ingadozóbb produkciót mutattak eddig idén. Kizárólag Max volt hibátlan, mindig a lehető legjobbat hozta ki az autóból, sőt, időnként még egy kicsit erőn felül is teljesített” – nyilatkozta Helmut Marko az Auto Bild című lapban.

„Kétségtelenül megérett a világbajnoki címre. Remélhetőleg, Barcelonában bebizonyíthatjuk, hogy mi (a Red Bull) is” – tette hozzá optimistán a főtanácsadó. A Spanyol Nagydíjra komoly aerodinamikai fejlesztési csomaggal érkezik a Red Bull, de ne feledjük, Max Verstappen éppen ezen a pályán aratta pályafutása első futamgyőzelmét 2016-ban, tavaly pedig a harmadik helyen végzett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: