DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Wolff: Nincs semmilyen fölényünk

Bár már most hatalmas pontelőnyre tett szert a Mercedes, a csapatfőnök úgy véli, ez csalóka, a Ferrari igenis közel van és csak a dolgok szerencsés alakulása eredményezett négy kettős győzelmet.

2019-ben álomszerű kezdést tudhat maga mögött a világbajnoki címvédő istálló, négyből négy siker, ráadásul minden alkalommal egymás mögött futott be a Bottas-Hamilton páros (kétszer a finnt, kétszer a britet intették le elsőként). 74 egységgel tanyázik a Mercedes a Ferrari előtt, de Bahreinben és Bakuban is úgy tűnt, a Ferrari nyerhetett volna, ha nem szól közbe egy váratlan incidens.

A Spanyol Nagydíj előtt sem csattan ki az önbizalomtól az Ezüst Nyilak csapatfőnöke, leginkább a szezont megelőző tesztek eredménye miatt. Igaz, nagyjából sejthetjük, hogy a Mercedes erősen tartalékolt a tesztelés során, ahogy ez már évek óta megfigyelhető. Sebastian Vettel idén nagyon szeretne nyerni Barcelonában, ehhez fejlesztett autója is segítheti.

De hogyan látja az esélyeket Toto Wolff? „Senki nem számított a téli teszteket követően arra, hogy zsinórban négy kettős győzelemmel indítunk. De itt vagyunk, 173 pontot gyűjtöttünk be eddig az első négy versenyen, ami csodás eredmény és bizonyítja csapatunk kiváló munkáját” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

Wolff szerint hiába a négy kettős győzelem, nem egyértelműek az erőviszonyok


„Áldozatos munkánk, győzeleméhségünk és a versenyzés iránti szeretetünk erősebb, mint valaha korábban. Az eddigi eredmények relatíve tiszta képet mutatnak, de az igazság azért nem pont ez. Hullámzó teljesítményt nyújtottunk az első négy versenyen, Ausztráliában és Kínában a leggyorsabb autó a miénk volt, Bahreinben viszont hátrányban voltunk, csak a megbízhatóságunknak köszönhettük a sikert.”

„Azerbajdzsánban is megvolt a tempónk, de egy pillanatra sem sikerült igazán elhúznunk riválisainktól. A tabella nem tükrözi hűen az idei erőviszonyokat. A remek rajt ellenére is kicsit szkeptikusak vagyunk saját teljesítményünket illetően, rengeteg területen tudunk és kell is fejlődni.”

„Nehéz, de versenyképes hétvégére számítok ezúttal is, komoly harc lehet riválisainkkal. A győzelem elérhető, előttünk hever, de dolgoznunk kell azért, hogy meg is szerezzük” – tette hozzá Toto Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: