Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. május 25. szombat
F1

Mazepin felvásárolhatja a Williamst

Az utóbbi évtizedek nem a kiscsapatokról szólnak a Formula-1-ben. Tavaly a Force Indiát felvásároló Lawrence Stroll szerzett ülést versenyző fiának, most Mazepin biztosíthatja a jövőjét ugyanígy.

A Williams két-három évtizeddel ezelőtt a száguldó cirkusz meghatározó résztvevője volt, 1997-ig bezárólag számos világbajnokot adott a Formula-1-ben. Jacques Villeneuve után azonban ez már nem sikerült, 2005-től kezdve pedig más korszak köszöntött a grove-iakra. Az utóbbi tizennégy évben mindössze egyetlen futamgyőzelem jött össze, a 2014-es, váratlan felemelkedés óta pedig folyamatos a visszaesés.

Ez az utóbbi két évben csúcsosodott ki igazán, tavaly már csak hét pontot szerzett az istálló, így lett utolsó a tabellán, idén pedig még ennél is rosszabb a helyzet, egyelőre ugyanis a pontszerzés is elérhetetlen álomnak számít, akkora a lemaradás, George Russell és Robert Kubica teljesen utolsóként köröznek a pályán. Jacques Villeneuve már eltemette egykori istállóját, mivel a kanadai szerint a csapatnak nem számít a siker, csak a profitot tartják szem előtt.

Bő negyven év után véget érhet a mostanában csak vergődő Williams története

Olasz sajtóértesülések szerint nagyjából egy hónappal ezelőtt Dmitrij Mazepin, milliárdos orosz vállalkozó megkereste a Williams vezetőségét. A Motorsport.com szakoldal úgy értesült, hogy az Uralchem vállalat elnöke Kínában már tárgyalásokat folytatott a gárdával, hogy felvásárolná a részvények többségét, ezzel vezérszerepre tenne szert.

Az orosz üzletember fia pedig a Formula-2-ben versenyző Nyikita Mazepin. Ezzel a lehetséges felvásárlással hasonló forgatókönyv játszódhat le, mint a Force Indiából Racing Pointtá átvedlett istálló esetében, a dúsgazdag édesapa óriási pénzt öl egy csapat felvásárlásába, ezzel pedig az eddig látottak alapján közepesen tehetséges fiának (Lance Stroll, illetve Nyikita Mazepin) biztos versenyzői ülést szerez a száguldó cirkuszban.

Tavaly nyáron Mazepin is megpróbálkozott a csődeljárás alatt álló Force India felvásárlásával, majd Strollék hatalomátvétele után úgy vélte, jogilag kicsit sem volt tiszta az eladási folyamat, így pert indított. Most úgy tűnik, a Williamsnél kopogtat. Könnyen lehet, hogy nem az utolsó ilyen esetet látjuk, akkor viszont az utolsó klasszikus független kis istálló is eltűnhet a Formula-1 mezőnyéből.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?