DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Az olasz sajtó máris Leclerc mögött

Hiába gyors a 2019-es Ferrari, egyelőre képtelen nyerni. Márpedig, amikor nem nyer, máris a hátában érezheti a hazai sajtót. Olaszországban Charles Leclerc már hős, Vettel lassan kegyvesztett.

Amikor négyszeres világbajnokként Sebastian Vettel a Red Bulltól a Ferrarihoz szerződött, a szakértők rögtön párhuzamot vontak Michael Schumacher közel húsz évvel korábbi lépésével, hogy újra egy német lehet az, aki meghozza a sikerszériát a Scuderia számára. Az első négy évben nem sikerült a végső győzelem és egyelőre az ötödik nekirugaszkodás is pocsékul kezdődik.

Az ausztráliai betli után az SF90-es végre a leggyorsabbnak tűnik, ám a kibérelt első rajtsorból sem sikerült nemhogy a kettős győzelmet, de még a 25 pontot sem megszerezni. Sebastian Vettel saját hibájából, a fölényesen vezető Charles Leclerc pedig technikai meghibásodás miatt esett vissza, így végül csak egy (szerencsés) dobogós hely sült ki a kitűnő időmérő után.

A motor megakadályozta Leclerc-t abban, hogy megszerezze első győzelmét


Az olasz sajtó máris türelmetlen az elmaradt győzelmek miatt, ám az autó tempójában látják a pozitívumot, valamint egyre inkább bíznak a mindössze huszonegy éves Charles Leclerc-ben, aki a Sky szakértője szerint rövid időn belül az olasz istálló vezérpilótája lesz. „Ilyen módon eldobni a Bahreini Nagydíj győzelmét egyszerűen nem megengedhető. Charles Leclerc nagyon erős és az SF90 is gyors. Ugyanakkor 2018-hoz képest máris hiányzik két győzelem. A motor problémás, Sebastian Vettel pedig ismét kísértetet látott. Örömre csak Leclerc ad okot, a monacói egyértelművé tette két verseny után a Ferrari felé, hogy óriási tehetséggel és akaraterővel is rendelkezik” – írja a La Gazzetta Dello Sport.

„Egy pole-pozíció, a csapattárs megelőzése, majd a bukás: Leclerc-nek még várnia kell első győzelmére, mivel a motor nem engedte ezt megszerezni. Vettel idegessé vált a Hamiltonnal vívott csatájában és megperdült” – fogalmaz a La Stampa.

„A Ferrari legfiatalabb pole-pozíciósát (21 éves) az autója akadályozta meg a győzelemben nem sokkal a leintés előtt. Vettel megelőzte a rajtnál csapattársát, de ezúttal nem tartották pórázon, így kénytelen volt elengedni a monacóit. Hamilton nyomást gyakorolt Vettelre, elvesztette a koncentrációját (és az első szárnyát), kénytelen volt újra a bokszba menni és így csak az ötödik és nyolcadik hely közötti harc maradt számára. A Mercedes ismét profitált a Ferrari csődjéből” – kritizálta az istállót a Repubblica.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: