DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Schumacher már nem fél a nyomástól

Idén kiemelt médiaérdeklődésre számíthat az F2-ben versenyző és közben Formula-1-es autókat tesztelő Mick Schumacher, aki hozzászokott az évek során a nyilvánossághoz, így nem tart ettől.

Sokáig minden felhajtás nélkül versenyezhetett Mick Schumacher a juniorszériákban, ám tavaly, győzelmi sorozatával és F3-as bajnoki címével végképp magára irányította a figyelmet a húszéves német pilóta. Idén már a Formula-2-ben bizonyíthat, de közben a Ferrari versenyzői akadémiájának is tagjává vált, ami extra lehetőségeket biztosít számára.

Sokak szerint kikövezett útja van a száguldó cirkuszba a Ferrari támogatásával, egyelőre annyi biztos, hogy Michael Schumacher fia a jövő héten az Alfa Romeo és a Ferrari Formula-1-es gépét is tesztelheti Bahreinben. Egyértelműen sokkal inkább középpontba kerül, mint korábban bármikor, de ettől kicsit sincs berezelve.

Mick Schumacher idővel megszokta a felhajtást


„Úgy zajlanak ezek a dolgok, ahogy mindig is szoktak. Ha hirtelen elővennénk valakit, aki nincs ehhez hozzászokva és a helyemre tennénk, valószínűleg más lenne. Nekem viszont bőven volt arra időm, hogy ehhez hozzászokjak az elmúlt időszakban. Sokat segített” – nyilatkozta Schumacher a Kölner Express című lapnak.

Nagybátyja, Ralf Schumacher viszont jobban szeretné, ha Mick felemelkedése kicsit kisebb csinnadrattával zajlana és nyugodtan fejlődhetne az ifjonc. „Kicsit nyugalmasabb környezetre lenne szüksége, először is, hagyni kéne még fejlődni. A Formula-3-ban már bizonyította képességeit, de az F2-ben minden az alapokról indul újra” – fogalmazott Michael Schumacher öccse.

Végül egy kissé megosztó vélemény az egykori F1-es tesztpilótától, Bas Leinderstől, aki szinte előre leírja az ifjú Schumachert. „Ha idén jól teljesít, jó esélye van, hogy 2020-ra már bekerüljön a Formula-1-be. Egyértelműen jó és még fejlődhet, a nevével együtt a költségvetést is hozza magával. De nem hinném, hogy Mick Schumacher van olyan jó, mint Stoffel Vandoorne, még akkor sem, ha több forrás áll mögötte és több lehetőséget kap majd” – mondta el véleményét Leinders a Sporza hírügynökségnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: