DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Pirelli sem érti Vettel tempóvesztését

Az időmérő után sejthető volt, hogy a Mercedes könnyedén behúzza az idénynyitót, ám mindenkit meglepett a Ferrari látványos lassulása közepes keveréken, pedig a gumi jól működik.

A verseny első szakaszában a négyszeres világbajnok német nemigen maradt le Lewis Hamiltontól a második helyért folytatott harcban, a némileg meglepő, korai kerékcsere után azonban perceken belül elkezdett kinyílni az olló. Nem sokkal később Max Verstappen is megelőzte Vettelt a Red Bull—Hondával és végül a leintésig majdnem fél percet vertek a Ferrarikra (Bottas 57 másodpercet).

A barcelonai teszteknél még rendkívül gyorsnak tűnt a Scuderia, itt azonban a Mercedes és a Red Bull is jobbnak bizonyult. Már a futam közben megkérdezte rádión Vettel saját maga is, hogy miért ilyen lassú, erre a csapat sem tudott választ adni. Többen arra gondoltak, hogy a Pirelli gumikkal adódott valami gond, ettől esett vissza a Ferrari sebessége.

A gumiszállító némileg tanácstalan, mivel a többi csapatnál mindkét keverék jól működött. „Nem tudom, lehet, hogy nem sikerült megfelelően megérteniük az abroncsok működését. Vettel (korai) megállása furcsa és váratlan volt” – mondta el Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke.

Vettel a közepes keveréken látványosan visszaesett


„A közepes keverék remekül teljesített számos másik autón, mint például a Toro Rossón és a Red Bullon. Gasly és Kvjat a nehéz autóval is képes volt igen hosszú etapot futni. Bottas két körrel a leintés előtt futotta meg a leggyorsabb kört ugyanezen a keveréken, így számomra nem úgy tűnik, hogy a sárga oldalfalú abroncsok ne működtek volna megfelelően. Talán az autóval nem volt valami rendben.”

„A fehér jelölésű gumiktól stabil, jó teljesítményre számítottunk. Vajon miért nem fontolta meg senki a kemény keveréket? Jó kérdés. Amikor a csapatok választanak, a legkeményebbet szinte sosem próbálgatják, utána pedig olyan helyzetbe kerülnek, hogy a versenyen felteszik anélkül, hogy előtte egyáltalán kipróbálták volna” – tette hozzá Isola.

A Ferrarinak mindenesetre fel van adva a lecke, mert Ausztráliában a versenytempó tekintetében a Mercedes mellett a Red Bull-Honda is gyorsabb volt. Igaz, lehet, hogy a következő helyszínen egészen más képet kapunk szűk két hét múlva, Melbourne mindig különleges helyszín.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: