DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Ferrari és a Red Bull is altathatott

A pénteki második szabadedzésen Lewis Hamilton vezetésével a Mercedes bődületes fölényét láthattuk. Televíziós szakértők szerint azonban több jel is arra mutat, hogy a riválisok nem nyomták.

A Formula-1-es rajongók nagy örömére hivatalosan is megkezdődött a 2019-es szezon a száguldó cirkuszban. Az első szabadedzés pedig biztató eredményt hozott, ami a szoros küzdelmet kedvelőket illeti, az első helyezett Hamilton és a harmadik pozícióban végző Charles Leclerc között kevesebb, mint nyolc századmásodperc különbség alakult ki, de még a Red Bull is lőtávolon belül maradt Verstappennel, kevesebb, mint két tizedes hátránnyal.

Ehhez képest, a délutáni edzésen a Mercedes látványosan ellépett, a harmadik helyezett Max Verstappen Red Bull-Hondája már nyolc tizedes lemaradásban volt, közvetlenül mögötte csapattársával, miközben a gyorsabb Ferrarival Sebastian Vettel már közel kilenc tizedet kapott azonos gumikeveréken és lett ötödik.

Vettelék szándékosan megbújtak az árnyékban?


A Sky F1 szakértői szerint azonban még nem kell kétségbeesnünk, hogy unalmas évad következik, ez még csak egy pénteki nap és több jel is arról árulkodik, hogy a bikák és a Scuderia is csak altat. „Nézzük meg a Renault-t, csak egyetlen tizeddel van a Red Bull mögött és egyelőre Leclerc előtt. Számomra ez azt sugallja, hogy a Red Bull és a Ferrari is rejtegeti valódi erejét” – fogalmazott a csatorna szakértője, Karun Chandhok.

„Szerintem a holnapi napra várnak, arra számítok, hogy egy igazi, kemény csatát láthatunk majd a pole-pozícióért, egyelőre nem tudhatjuk, hol áll pontosan a Red Bull-Honda. Bottas a hosszú etapokon jónak tűnik, a Ferrari egyenletes, de Leclerc folyamatosan lassabb (Vettelnél)” – tette hozzá az egykori F1-es pilóta.

Martin Brundle sem hiszi, hogy a valós erősorrendet láthattuk pénteken. „Maradjunk csak nyugodtak. Számomra egyelőre annyi világos, hogy a Mercedes már megfelelően beélesítette versenyautóját. De a Ferrari és a Red Bull is remekül ment a pályán, ezért megtévesztő lenne rögtön kijelenteni, hogy a Mercedes jár az élen” – ecsetelte véleményét a Sky Sports F1 brit szakértője.

Damon Hill is úgy véli, várnunk kell még azzal, ki hogyan is áll. "A fedélzeti kamerás felvételek alapján a Ferrari nagyon könnyen és kényelmesen vezethető" - dicsérte a vörös autót az 1996-os világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: