DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Todt: Gyenge autóval Hamilton sem győzne

Az FIA elnöke szerint a Formula-1-es versenyzők jelenleg teljesen ki vannak szolgáltatva a technikának, leginkább ezen múlik, hogy valaki sikeres-e. A leggyengébb autóval Hamilton sem villogna.

A száguldó cirkusz aktív pilótái közül a legeredményesebb és kétségtelenül az egyik legjobb mindenképpen Lewis Hamilton, aki igen fiatalon került azonnal versenyképes istállóhoz. A McLaren színeiben második nekifutásra rögtön világbajnoki címet is szerzett, ám utána hosszú ideig csak üldöző maradt. Először a Brawn, majd a Red Bull diadalmenetét kellett végignéznie.

A hibridkorszak érkezése azonban meghozta számára a megváltást, a brit ász az elmúlt öt világbajnokságból négyszer az élen végzett. Ez a rendkívüli sikersorozat azonban nem sikerülhetett volna kiváló versenyautója nélkül, mivel gyenge teljesítményű autókkal a nagy szakadék miatt jelenleg lehetetlen akár futamot is nyerni.

Jean Todt szerint ez a mai Formula-1 egyik legnagyobb problémája. „Három újoncunk is lesz idén a mezőnyben, George Russell a Williamsnél, Lando Norris a McLarennél, Alexander Albon pedig a Toro Rossónál mutatkozhat be, mindannyian a Formula-2-ből lépnek fel. De hogy mire mennek, abszolút attól függ, milyen autót vezethetnek” – magyarázta az FIA elnöke a Grandprix247.com szakportálon.

Gyenge autóval a legjobb pilóták sem lennének sehol


Hét-nyolc évvel ezelőtt nevetség tárgya lett volna az a feltevés, hogy közülük könnyen lehet, hogy Albon járt a legjobban a Toro Rosso-Hondával, a McLaren és a Williams ugyanis hosszú évek óta gyengélkedik. A McLaren egyelőre talány, a Williams azonban sajnos egyértelműen a leggyengébb láncszem (ismét) a jelenlegi mezőnyben.

„A fiatal pilóták számára a siker kérdése, hogy jó autóval indulhatnak-e, vagy sem. Ha remek autóval rendelkeznek, versenyképesek lesznek, ha nem, akkor a sereghajtók között kell keresnünk őket. Azt kell megértenünk, hogy a pilóta versenyképes technika nélkül semmit nem tud tenni. Ha Hamiltonnak a mezőny legrosszabb autóját kellene vezetnie, ő sem szerezne pole-pozíciókat és nem lenne világbajnok” – mutatott rá Todt.

„Előfordul, hogy gyors pilóták is úgy döntenek, inkább elhagyják a Formula-1-et, mint például Alonso, mert nem rendelkezett olyan autóval, amivel lehet nyerni” – tette hozzá az elnök. Az izgalom kedvéért reménykedhetünk abban, hogy előbb-utóbb a középmezőny valahogy felzárkózik a három élcsapatra, utoljára ugyanis a Ferrari-Mercedes-Red Bull hármason kívül Kimi Raikkönen nyert futamot a Lotusszal, de ennek már lassan hat éve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: