DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Russell nem akar hazudni, a Williams a leglassabb

Az első heti hatalmas késlekedés tudatában nem annyira meglepő, hogy a Williams-Mercedes a leglassabb a jelenlegi mezőnyben. A gárda újonc brit pilótája ezt most már reálisan el is ismerte.

A tavalyi, csapnivaló évad után rengetegen szurkoltak a Williamsnek (köztük a tavaly év végén menesztett Szergej Szirotkin is), hogy tudja végre maga mögött a válságos időszakot és idén újra a mezőny első felében köszönthessük a patinás istállót. Sajnos egyelőre a forgatókönyv ugyanaz, vagy talán még egy fokkal rosszabb, mint egy évvel ezelőtt.

A közvélemény számára egyelőre ismeretlen okokból kifolyólag ugyanis a nyolcnapos barcelonai tesztelés első két és fél napját egy az egyben kihagyta a grove-i csapat, mivel az autó nem készült el időben. Az elmúlt héten Robert Kubica is utalt arra, hogy komoly lemaradást kell ledolgozniuk, újonc csapattársa viszont nem igazán burkoltan elismerte, hogy bizony jelenleg ők a sereghajtók.

Most már Russell is tudja, hogy a Williams jelenleg messze a leglassabb a mezőnyben


„Hazudnék, ha azt mondanám, nem mi vagyunk e pillanatban a leglassabbak. Ez a valóság, egyértelmű, hogy rengeteg munka vár ránk. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy amikor legutóbb autóba ülhettem, már akkor előrelépést érezhettünk ahhoz képest, mint amit Robert tapasztalt nem sokkal korábban” – ismerte el George Russell a Crash.net szakoldalnak.

„Remélhetőleg, a következő kifutásunk során ismét előrébb jutunk. Nagyjából megértettük a problémáinkat, meg is teszünk mindent azért, hogy ezeket helyre rakjuk. Amivel egyértelműen nagyon elégedett vagyok, az a körszám, amit teljesíteni tudtunk az utóbbi napokban, még akkor is, ha a köridők egyelőre gyengék.”

„Rengeteg mindent meg kell még vizsgálnunk, hogy fontos tizedeket találjunk, mivel hatalmas a lemaradásunk. Óriási a hátrányunk mindenki mással szemben" – fogalmazott reálisan nézve Russell. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: