DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Williams: A szoros együttműködések felhígítják az F1-et

Claire Williams szerint csapata 2018-ban azért is csúszott vissza a bajnokság utolsó helyére, mert velük ellentétben a fő riválisaik nem független istállókként, hanem az élcsapatokkal szoros együttműködésben versenyeznek.

A Williams 2018-ban eddigi története leggyengébb szezonját teljesítette azzal, hogy a konstruktőri világbajnokság utolsó helyén zárt, mindössze hét egységgel a neve mellett. Claire Williams csapatfőnök a hétfői autóbemutatón a Motorsportnak adott interjújában beszélt arról, gyenge teljesítményüket sok minden befolyásolta, így többek közt az is, hogy fő riválisaikkal ellentétben ők a versenygépük minden alkatrészét házon belül gyártották le, és nem állnak egyik élcsapattal sem szorosabb együttműködésben. Szerinte ez a jelenlegi szabályok miatt megnehezíti a versenyezést az F1-ben.

„Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy tavaly visszacsúsztunk a tizedik helyre, tekintve, hogy milyen együttműködéseket látunk bizonyos csapatok között” – mondta Williams, célozca ezzel többek közt arra a Toro Rossóra, aki a Red Bull Racing fiókcsapataként van jelen a Formula-1-ben. Az olasz istálló hétfőn bemutatott új autóján is bevallottan számos olyan alkatrész van, amiket az anyacsapattól vásároltak fel, így elmondásuk szerint az idei évben a korábbiaknál is nagyobb lesz az összjáték a két csapat között.



Williams elmondta, éppen ezért ők az egyik legnagyobb támogatói a Liberty és az FIA azon kezdeményezésének, amely szerint 2021-től erőteljesebben szabályoznák az ilyen jellegű kollaborációkat. „Mi nagyon is támogatói vagyunk ennek az ötletnek, mert tudjuk, hogy ez nagyon sokat  változtatna az F1 látképén a jövőben, főként az olyan csapatok számára is, mint amilyenek mi vagyunk.”

„Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy az autó minden egyes darabját házon belül gyártjuk le, és azt gondolom, a Formula-1-nek valójában erről kellene szólnia, és nem listázott alkatrészekről, ez ugyanis csak felhígítja az egész sportot” – vélekedett a csapatfőnök, utalva ezzel az olyan alkatrészlistákra, amelyek az autók azon részeit tartalmazzák, amelyeket a csapatoknak saját maguknak kell legyártaniuk, illetve, amiket külső forrásból is beszerezhetnek. A Toro Rosso és a Red Bull kapcsolatához hasonlóan, a Haas a Ferraritól kapja az autója egyes alkotóelemeit, akárcsak a most már Alfa Romeo néven, de korábban Sauberként működő istálló, aki a motoregység részeit szerzi be az olasz testvérvállalattól.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: