DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Ettől lett idén jobb a Honda

Bár a Renault a javulást tényét is vitatja, a tavalyi évhez képest úgy fest, sokat javult a japán gyártó erőforrása. A csapaton belüli kommunikáció lehetett a kulcs, az érezhető bizalom a Red Bulltól.

Három szenvedős év után a McLaren tavaly ősszel sikeresen megszabadult a Hondától és óriási reményekkel várta a Renault-val történő házasságot, abban a hitben, hogy a wokingiak karosszériája a mezőny (egyik) legjobbja. Az idei év azonban talán még nagyobb csalódást hozott a patinás istállónak, ugyanis az év elején látott, biztató eredményt követően a gárda folyamatosan visszaesett, a második félévben legtöbbször már a Williamsekkel kellett harcolnia a sereghajtó pozíciók elkerüléséért.

Bár a Toro Rossót mindenki előre sajnálta és azt vizionálta, hogy talán még pontot sem tud idén szerezni a gárda, egészen más forgatókönyv érvényesült. A kiscsapat hárommal több pontot szerzett, mint tavaly a McLaren (30, illetve 33), ráadásul ha Brendon Hartley akár csak megközelítette volna Pierre Gasly teljesítményét, sokkal több is lehetett volna. A Honda-motor jelentősen megbízhatóbbnak és (leginkább az időmérőkön) gyorsabbnak bizonyult, mint elődjei, miközben tavalyi partnerénél rendszeresen előrébb járt az erősorrendben. Igaz, a Renault szerint a Honda manipulálja az adatokat és elrejti valódi gyengeségét.

Mitől lett idén jobb a japán gyártó egysége, mint korábban? „A legnagyobb változás a McLarenhoz képest, az a Toro Rosso és köztünk levő kommunikáció óriási javulása. Ennek eredményeképpen sokkal jobb kapcsolat alakult ki a karosszériáért, a motorért felelős, illetve a technikai részleggel” – fejtette ki álláspontját Masashi Yamamoto, a Honda F1-es technikai igazgatója.

A Toro Rosso oldalán erőre kapott a Honda


„Magánál a motornál láthattuk a fejlődést mind a megbízhatóság, mind a teljesítmény terén. A második és harmadik specifikációs erőforrás fokozatosan hozta a látható javulást. Remek felkészülés volt a jövő évre. Év elején volt néhány gondunk a megbízhatósággal és kicsit késtek a fejlesztések is, de végül minden téren jelentősen szintet léptünk.”

2018-ban sikerült helyreállítani a Honda reputációját? „Ez igazából nem akkora meglepetés. Leginkább a Kanadában mutatott versenytempónk lett kulcsfontosságú. Képesek voltunk bebizonyítani, hogy igenis, versenyképes szintet érünk el, valamint sikerült a Red Bull bizalmát is elnyernünk.”

„Ezután is ugyanilyen környezetben folytathattuk a munkát, amit a Red Bull is közelről megfigyelhetett. A kapcsolatunk stabil és jó, megkapjuk a teljes bizalmat. Izgatottan várom a jövő évet. Ha sikerül megfelelően kivitelezni jövő évre tervezett programunkat, annak eredménye további remek kapcsolat és hasonlóan jó eredmények lesznek” – tekintett előre a japán szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: