DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappen reálisan látja a Honda helyzetét

A Red Bull holland pilótája pontosan tudja, hogy türelmesnek kell lenniük új motorszállítójukkal, különösen az első évben. Nem számít áttörésre 2019-ben, de később kifizetődik a türelem.

Az ősz folyamán igen gyakran szóltak a dicséret hangján a japánok újfejlesztésű erőforrásával kapcsolatban, ám időnként túlzásba estek az esélyeket illetően. Helmut Marko, a bikák főtanácsadója odáig merészkedett, hogy a jelenlegi állás szerint már 2019-ben a világbajnoki címért harcolhatnak.

Tizenkét közös év után idén ősszel szakítottak a Renault-val, az utóbbi években ugyanis a sikertelenség hatására meglehetősen fagyossá vált a viszony a két fél között, egyszer már három évvel ezelőtt is kis híján külön utakon folytatták, ám akkor még jobb híján megmaradt az együttműködés.

Óriási figyelem övezi majd az istállót, hogy a februári, téli tesztelések során mire lesz majd képes Barcelonában, illetve utána a szezon során új, japán motorszállítójával. Verstappen jóval óvatosabb az esélyeket illetően, mint főnöke, szerinte reálisan nézve az első időkben még nem szabad csodát várni a japánoktól, különösen úgy, hogy a hírek szerint eredetileg ki akarták hagyni a 2019-es idényt.

A Honda számára 2019 még nagy kihívás lehet


„Nézzék, a szezon kezdetén még legkevésbé sem várom, hogy a világbajnoki címért lehetnénk harcban. A mögöttünk hagyott évadban, ha az első hat versenyen szereztem volna néhány remek eredményt, a második helyért csatázhattam volna a tabellán” – fogalmazott Max Verstappen a Ziggo Sport interjújában.

„Közel kell maradnunk az év elején és annyi pontot szerezni, amennyit csak lehetséges. Utána olyan szezont kellene produkálnunk, mint Lewis Hamilton, tehát nagyon egyenletesen kell teljesítenünk. Úgy vélem, sokkal komolyabb esélyünk lesz bármilyen bajnoki címet nyerni ezután, különösen, ha ugyanolyan jól sikerülnek az évközi fejlesztéseink, mint az elmúlt években.”

Nehéz kezdetre, de később komoly eredményekre számít a huszonegy éves holland. „Hosszútávú szövetségre léptünk a Hondával, abszolút nem számítok arra, hogy hibátlan lesz az együttműködésünk. Bízni kell a projektben és minden helyzetben türelmesnek és nyugodtnak maradni” – tekintett előre Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: