Steward
Vaszilykó Péter
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. március 24. vasárnap
F1

Renault: A motor jobban oda fog érni

Sokat ostorozták a francia gyártót már amiatt, hogy 2014 óta képtelen felérni a Mercedes szintjére, most pedig már a Honda is utolérte. A Renault ígéri, az erőforrás közelíteni fog a legjobbakra.

A Renault visszatérése gyári istállóként nem sikerült eddig olyan veretesre, mint azt korábban tervezték. Amikor 2002-ben a korábbi Benetton istálló felvásárlásával újra gyári csapatként jelentkeztek, alig egy évvel később már sikerült is futamot nyerniük Fernando Alonso révén, de ezen kívül is több dobogós helyezést szereztek.

A napokban elismerte a gyártó, hogy alábecsülték a visszatéréssel járó anyagi vonzatot, így lehet, hogy bár folyamatosan fejlődik a gárda, még nemhogy futamgyőzelmet nem szereztek a harmadik szezonban sem, de még a dobogó is igen távoli vágynak tűnt. Ennek egyik oka, hogy a franciák erőforrása láthatóan elmarad a Mercedes-Ferrari duótól, idén pedig annyira megakadt a fejlesztés, hogy már a dinamikusan fejlődő Honda is gyorsabbnak tűnt a második félévben.

A motorfejlesztés lenne a kisebb gond a Renault számára?

Az ötéves terv negyedik szezonjához ér jövőre a Renault, az istálló főnöke pedig úgy véli, a motor a kisebb gond, annak fejlesztésével jobban haladnak, mint a karosszériával. „A versenytempó tekintetében 15-20 kilowatt (20-27 lóerő) a lemaradásunk, amit a Red Bull sasszéja szerencsés körülmények között ki is tudott egyenlíteni. A kvalifikáción azonban ugyanez a hátrány már a számítások szerint nagyjából 53 lóerő, ez viszont nagyon jelentős” – ismerte el Cyril Abiteboul.

„Az autónk relatíve hatékony, de csak a középcsapatokhoz képest. Abu Dhabiban a Mercedes vagy a Ferrari motorjával a hetedik pozícióba kvalifikáltuk volna az autót. Ez azt mutatja, hogy a közvetlen riválisainkhoz képest jobb karosszériával rendelkeztünk, ugyanakkor semmiképpen sem olyan jó, mint a három topcsapaté.”

„Leginkább a motorfejlesztésre összpontosítunk. A megbízhatóság megtartása mellett több energiát igyekszünk kinyerni belőle. Jövőre már nem szeretném azt mondani, hogy az időmérő edzéseken még mindig látványos hátrányban vagyunk. Az erőforrás tekintetében nem látom okát annak, hogy ne csökkenthetnénk jelentősen a Mercedes és a Ferrari mögött levő szakadékot a téli szünet alatt. A karosszériával más a helyzet, az jóval hosszabb ideig tart majd” – tette hozzá a francia szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?