DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Zanardi: Hamilton mindenkit a betonba döngölt

Alex Zanardi úgy véli, egy kettős győzelemmel a Ferrari ismét a maga javára billenthette volna az esélyeket, így viszont szinte lefutott az idei világbajnokság. Az olasz szerint az időmérő döntött.

Nem kizárólag a rajtsorrendről, hanem akár a világbajnoki címről is. A 2001-ben egy rendkívül súlyos balesetben mindkét lábát elvesztő, kétszeres CART-bajnok Zanardi szerint egyetlen nap leforgása alatt hatalmasat fordult a világ Sebastian Vettellel és a Ferrarival Szingapúrban.

„Elméletileg a Szingapúri Nagydíj is csak egy volt a sok közül, mégis megmutatta, mi a valós helyzet. Monza után bárkinek az lehetett a benyomása, hogy a Ferrari egy kettős győzelemmel megint a saját javára fordíthatta volna az esélyeket. A szabadedzések után úgy is nézett ki a dolog” - nyilatkozta az olasz legenda a Gazzetta dello Sport című lapban.

„Saját szemünkkel láthattuk, hogyan zárkózik fel a semmiből Hamilton a második kvalifikációs szakaszban, bár akkor még a Ferrari kevéssel előtte volt. Aztán a Q3-ban néhány perc alatt minden megváltozott. Lewis minden riválisát a földbe döngölte, olyan kört teljesített, amelynek tökéletessége szinte már művészet volt.”

Zanardi szerint Hamilton és a Mercedes nagyrészt eldöntötte a bajnoki címet


„Az időmérő edzés után Sebastian Vettel arckifejezéséből mindent ki lehetett olvasni. Úgy tűnt, azokban a pillanatokban tudatosult benne, hogy az erőviszonyok megváltoztak. A futam leintése után pedig végképp rájöhetett, hogy a rivális Mercedes nagyon ütőképes autót adott Hamiltonnak. Ezen az éjszakai versenyen Hamilton csak játszott a riválisokkal.”

„Természetesen az sem segített, hogy a Ferrari sok időt vesztett Perez mögött, valamint a fékjei is elkezdtek túlhevülni. Nyilván az sem múlt el nyomtalanul Vettel gondolataiból, hogy pénteken a falnak csapta a Ferrariját, ez megint hátrányt jelenthetett neki. Pusztán a számok alapján a németnek még a saját kezében van a sorsa, de a realitás azt mondatja velem, hogy Lewis Hamilton ezt innen már behúzza” – tette hozzá Alex Zanardi.

2018 eddigi versenyein Sebastian Vettel 341 körön keresztül állt az élen, míg Lewis Hamilton „csak” 299 körön át. A pontversenyben azonban a brit vezet 281:241 arányban, a negyven pontos előny pedig rendkívül soknak tűnik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: