Az időeltolódásnak köszönhetően itthoni idő szerint 17 órakor került sor a Formula-1-es Kanadai Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzésére, méghozzá tökéletes, napsütéses körülmények között. Az első körök után a Ferrarik vezettek Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen sorrendben: ők rögtön a hiperlágy gumit rakták fel, Lewis Hamilton azonban ultralágyakon furakodott be közéjük, ahogy a pénteki leggyorsabb Red Bullok is ezt a típust nyüstölték az első fél órában. Ebben a „félidőben” egy jelentős hibát láttunk: Stoffel Vandoorne mérte el a féktávot a 3-4-es kombinációban.

Ennél valamelyest fontosabb információ volt, hogy Raikkönennek vélhetően gondjai adódtak az erőforrással: a finn Ferrarijának hátuljánál dolgoztak a szerelők nagy elánnal. A 2007-es világbajnok azonban nem veszített sok időt ezzel, sőt amint visszatért a pályára, az első 1:12 alatti idővel rögtön az élre is ugrott. Igaz, nem sokáig őrizte ezt a pozíciót, Vettel ugyanis hamar visszaelőzte – a két ferraris között két ezredmásodperc volt a különbség ekkor.
Az utolsó negyed órában aztán a Mercedesek és a Red Bullok is feltették a hiperlágy abroncsokat, a Ferrarikat azonban csak Max Verstappen tudta átlépni, a holland így háromból három edzéselsőséggel hangolt az időmérőre. Hamilton lett a negyedik, majd jött Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas, a többiek pedig már egy másodpercen kívül voltak Verstappenhez képest. A top10-be amúgy egy Force India, egy Renault, egy Haas és egy McLaren is befért, míg a Sauberek és a Williamsek továbbra is sereghajtók.
A harmadik edzésről készült élő szöveges tudósításunk ide kattintva olvasható vissza – folytatás 20 órakor az időmérővel.
A 3. szabadedzés végeredménye:
| 1. | Max Verstappen | Red Bull/Renault | 1m11.599s | - |
| 2. | Sebastian Vettel | Ferrari | 1m11.648s | 0.049s |
| 3. | Kimi Raikkonen | Ferrari | 1m11.650s | 0.051s |
| 4. | Lewis Hamilton | Mercedes | 1m11.706s | 0.107s |
| 5. | Daniel Ricciardo | Red Bull/Renault | 1m12.153s | 0.554s |
| 6. | Valtteri Bottas | Mercedes | 1m12.255s | 0.656s |
| 7. | Sergio Perez | Force India/Mercedes | 1m12.903s | 1.304s |
| 8. | Nico Hulkenberg | Renault | 1m12.946s | 1.347s |
| 9. | Romain Grosjean | Haas/Ferrari | 1m13.014s | 1.415s |
| 10. | Stoffel Vandoorne | McLaren/Renault | 1m13.034s | 1.435s |
| 11. | Esteban Ocon | Force India/Mercedes | 1m13.064s | 1.465s |
| 12. | Brendon Hartley | Toro Rosso/Honda | 1m13.076s | 1.477s |
| 13. | Fernando Alonso | McLaren/Renault | 1m13.225s | 1.626s |
| 14. | Carlos Sainz | Renault | 1m13.331s | 1.732s |
| 15. | Pierre Gasly | Toro Rosso/Honda | 1m13.334s | 1.735s |
| 16. | Charles Leclerc | Sauber/Ferrari | 1m13.452s | 1.853s |
| 17. | Kevin Magnussen | Haas/Ferrari | 1m13.488s | 1.889s |
| 18. | Sergey Sirotkin | Williams/Mercedes | 1m13.818s | 2.219s |
| 19. | Marcus Ericsson | Sauber/Ferrari | 1m13.925s | 2.326s |
| 20. | Lance Stroll | Williams/Mercedes | 1m13.968s | 2.369s |