DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

Teljesen más képe lesz az idei szezonnak, mint a tavalyinak

2016-ban az F1-es istállók pontosan tudták, hogy a következő évben az új szabályok miatt egy teljesen új autót kell majd építeniük – nos, idén nem ez lesz a helyzet, s ez sok mindent befolyásolhat.

A Formula-1-ben megszokhattuk, hogy a csapatok egy pillanatra sem állnak le a fejlesztésekkel: még a szezon közben is komoly újítások szoktak megjelenni az autókon. A tavalyi esztendő speciális volt, hiszen az idén érkező új szabályok miatt a 2017-es géppel is foglalkozniuk kellett, Günther Steiner szerint azonban ebből következően más lesz a helyzet a másfél hónap múlva startoló idény során:

„Teljesen más játék lesz, mert a 2018-as autók nagyban fognak hasonlítani a 2017-esekhez” – nyilatkozta a második idényére készülő Haas főnöke a Motorsport.com oldalnak. „Tavaly a 2016-os gépnek semmi köze nem volt a 2017-eshez, ezért teljesen külön kellett kezelnünk a két autó alapjait. Idén viszont bármi újítást teszünk fel az autóra, az egyúttal 2018-ra is érvényes lesz. Szóval folyamatos lesz a fejlesztés. Még nem terveztük el, mikor kezdünk el foglalkozni a 2018-as autóval, mert előbb látni akarjuk, hol állunk a 2017-essel: sok függ ettől, és korai lenne még erről dönteni.”

f1-2016-kina-start



Miközben egyre többen vélik úgy a szakemberek közül, hogy a szabályváltoztatások épp az ellenkező hatást fogják elérni, mint azt várták, vagyis egyáltalán nem lesznek kiélezettebbek a versenyek, abban még mindig sokan bíznak, hogy az újítások legalább az erőviszonyokat felforgatják. De vajon hasznot húzhat-e mindebből a Formula-1-ben tavaly bemutatkozó, s rögtön pontszerzésekkel debütáló Haas F1 Team?

„Ötven-ötven százalék az esély” – fogalmazott Steiner. „Minden új kihívás egy lehetőség. A többieknek is ugyanolyan esélyük van egy új autóval. Elég megterhelő, hogy két egymást követő évben két teljesen új autót kell építenünk, ráadásul az egyik az elsőnk volt, de jelenleg elég jól állunk. Nem akarom megjósolni, hogy jól jövünk-e ki a váltásból, amíg nem hajtanak pályára az autók Barcelonában vagy még inkább az Ausztrál Nagydíjon.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: