DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Brit Nagydíj: Ha nem Silverstone-ban, akkor hol?

Noha 2026-ig van szerződésük, könnyen lehet, hogy a jövőben nem Silverstone lesz az F1-es Brit Nagydíj otthona - de ha nem ott, akkor melyik pályán versenyezhetnek a pilóták?

A Manor csődeljárás alá kerülése mellett egy másik komoly és negatív hír is napvilágot látott pénteken az Egyesült Királyságból: a sportág első versenyének helyszíne, Silverstone a következő három évben is vendégül láthatja a Forma-1-et, a tulajdonos Brit Autóversenyzők Klubja viszont anyagi megfontolásból szeretne elállni a 2026-is szóló szerződés kitöltésétől. Egy biztos: 2019 után is lesz Brit Nagydíj, de kérdés, hogy milyen helyszínen. 2010-től a Donington Park kapott volna lehetőséget erre, de a projekt abbamaradt – a Sky Sports összeszedte, hogy mely pályák jöhetnek számításba, közöttük a ’93-as Európa Nagydíj helyszínével.

Donington

A pálya 2010-ben 17 évre szóló szerződést kötött Bernie Ecclestone-nal, de az akkori tulajdonosok nem rendelkeztek elég anyagi forrással ahhoz, hogy befejezzék a felújítási munkálatokat. A helyszín egyik munkatársa azonban tiszta vizet öntött a pohárba a jövőt illető kérdéssel kapcsolatban: „A hat évvel ezelőtti próbálkozás után az igazgatótanács egyértelművé tette, hogy nem áll szándékukban pályázni a Brit Nagydíj rendezésére.”

Ahhoz, hogy egy pálya F1-es szerződést kössön, 1-es minősítést kell kapnia az FIA-tól, ilyennel pedig jelenleg csak Silverstone rendelkezik. Van azonban három olyan másik aszfaltcsík is, melyek 2-es besorolásúak, komoly fejlesztésekkel pedig F1-es szintűvé lehetne alakítani őket.

Brands Hatch

A korábban 14 Forma-1-es futamot rendező pálya már kétezres évek elején is pályázott a Brit Nagydíjra, sikertelenül. Annak érdekében, hogy az száguldó cirkusz visszatérjen ide, hatalmas biztonsági fejlesztések szükségeltetnének, amellett, hogy a vonalvezetésbe is bele kellene nyúlni az előzési lehetőségek növelése érdekében. Át kellene alakítani a kicsi bokszépületet, de a pályára vezető utakat is fel kellene újítani, melyek a BTCC-futamokra kilátogató 40 ezer rajongóval alig tudnak megbirkózni, nem beszélve a 140 ezer brit F1-őrültről. Brands Hatch tulajdonosa, a Motorsport Vision nem kommentálta a rendezés lehetőségét.



Rockingham

Az egy oválból, és egy hagyományos pályából álló létesítmény előnye, hogy a tribünökről a pálya nagy részét látni, a csapatok többször használták már filmforgatásra, az FIA versenyigazgatója, Charlie Wihitng 2001-ben úgy nyilatkozott, hogy kevés erőfeszítéssel 1-es fokozatúvá lehetne alakítani. Ebben beletartozna a lelátók, a pálya felületének, valamint a bokszutca és a bokszépület teljes renoválása is.

Circuit of Wales

Az egyetlen probléma a pályával az, hogy még csak papíron létezik: az Ebbw Vale közelében, elsősorban MotoGP-futamokra tervezett pálya megépítésének terveit ugyanis a walesi kormány 2016 nyaráig nem volt hajlandó aláírni. Sőt, a Dornának jelenleg is szerződése van a pályával, 2024-ig, a megvalósítás hiánya miatt azonban a motorosok kénytelenek Silverstone-ban egymásnak feszülni. A fentebb említettekkel ellentétben azonban a leendő aszfaltcsík első embere tavaly elmondta, hogy bár nem terveznek F1-es versenyt, nyitottak lennének a száguldó cirkusz fogadására.

Egyelőre Silverstone tűnik az egyetlen járható útnak a Brit Nagydíj szempontjából, ha viszont a northamptonshire-i pálya bedobja a törülközőt, nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek a szigetország F1-es rajongói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: