Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. június 25. kedd

BrandsHatch

Rossz rajt után első futamgyőzelmét ünnepelhette a spanyol DTM-es

A rajtja nem sikerült jól, később azonban fokozatosan vissza tudott kapaszkodni: Daniel Juncadella előbb Augusto Farfust, majd az addig élen álló márkatárs Lucas Auert előzte meg, így megszerezte pályafutása első győzelmét a bajnokságban.

részletek

Keszthelyi Vivien a Kékszalagon is nyomot hagyott maga után

A jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj az induló és a befutó hajók számában is rekordot döntött, ám az „állóvizet” ezúttal egy autóversenyző megjelenése kavarta fel, aki egy másik sportágat képvisel, nem indult a versenyen, mégis mágnesként vonzotta a tömeget a rendezvényen. Fiatal, gyönyörű, intelligens és olyan könnyedén szelídíti meg a „lóerőket”, ahogy azt csak az őstehetségek képesek. Keszthelyi Vivien, az Audi Sport Racing Academy pilótája üde színfoltja volt az eseménynek.

részletek

Button a DTM-ben indulhat a Mercedesszel

Formula-1-es visszavonulása után két versenyágban is rajthoz állt az idei évben, augusztusban pedig könnyen lehet, hogy egy harmadikban is kipróbálja magát. Kedvet kapott Alonsótól?

részletek

Brands Hatchben száll újra harcba a GT4 Eb magyarja

Mór Csaba és olasz versenyzőtársa, Patrick Zamparini a hétvégén a GT4 Európa-bajnokság második fordulóján vesz részt a Racing One Motorsport Audi R8-asával a legendás angol pályán.

részletek

Két új ország a DTM versenynaptárában

Eggyel nő a versenyhétvégék száma a túraautós szériában, de csak ezek felét tartják Németországban: Brands Hatch és Misano is csatlakozik. A magyar versenyt néhány héttel korábban rendezik.

részletek

A Brands Hatchen duplázhat az OXXO Racing Team

Anglia egyik legendás versenypályáján, a Brands Hatchen védheti meg brit bajnoki címét a kétszeres Eb-győztes, magyar OXXO Racing Team. A mindent eldöntő futamot november 4-5 között tartják.

részletek

Brit Nagydíj: Ha nem Silverstone-ban, akkor hol?

Noha 2026-ig van szerződésük, könnyen lehet, hogy a jövőben nem Silverstone lesz az F1-es Brit Nagydíj otthona - de ha nem ott, akkor melyik pályán versenyezhetnek a pilóták?

részletek

Retro – Kettős lábtöréssel véget ért karrier

Az utolsó Brands Hatchban tartott F1-es verseny Nigel Mansell első Brit Nagydíj-győzelmét hozta, a hazai sikert azonban beárnyékolta az első kanyar tömegbalesete, amely az akkori legtapasztaltabb pilóta pályafutásának befejezését jelentette.

részletek

Ez történik, amikor egy félmeztelen nő elvonja a figyelmedet a vezetésről

... és máris megvan a baj, legalábbis emberünk már nem igazán tudott koncentrálni arra, hogy mi folyik a pályán...

részletek

Éld túl Jerezt és Brands Hatchet!

Az F1 2014-hez készült mod-ban retro-pályákon is végigtolhatunk egy-egy versenyt. Rajt a mezőny végéről, teljes törésszimuláció - vajon sikerül-e épségben átvészelni a futamokat?

részletek

Öt esélyes, fordulatos szezonzáró a BTCC-ben

Öt versenyző is megnyerhette még a bajnoki címet a brit túraautó-bajnokság utolsó háromfutamos versenyhétvégéjén, amelyet Brands Hatchben rendeztek, végül pedig mindössze 4 pont döntött.

részletek

A Lotus Festival hétvégéjén versenyeztek a magyarok

Az elmúlt hétvégén rendezték Brands Hatch-ben a szokásos Lotus Festivalt, a világ legnagyobb lotusos rendezvényét, mely többek között különféle kiállításokat és versenyeket vonultat fel.

részletek
Olvastad már?