DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Túraautó

Berger szemétnek tartja a WTCR esélykiegyenlítő rendszerét

Brands Hatchben összeültünk a Német Turaautó-bajnokságot irányító Gerhard Bergerrel, aki beszélt a Super GT-vel való egyesülésről, a W Series pilótáinak bevonzásáról, valamint elhintette a DTM névváltásának lehetőségét is.

Izgalmas időket él mostanság a DTM, hiszen idéntől új szabályrendszerre, az úgynevezett class one-ra tértek át, ezzel összhangba hozva magukat Japán elsőszámú túraautós sorozatával, a Super GT-vel, ami így lehetővé tette, hogy a két bajnokság közös versenyeket is rendezzen – hiszen ez is volt a váltás egyik célja. Erre már idén sor kerül, előfutárként a DTM hockenheimi szezonzáróján vendégeskedik majd három japán autó, majd a november 24-i hétvégén Fujiban találkozik a két sorozat, hogy lefussák az első tényleges közös versenyüket, amelynek sportszabályait is kiadták már nemrég. Berger elmondása szerint a DTM célja, hogy a lehető legjobban közelítsen egymáshoz a két sorozat, lehetővé téve a minél szorosabb együttműködést. „Jövőre már nagyon-nagyon hasonló szabályaink lesznek, a különbség jelenleg főként csak a sportszabályzat terén van, a versenytávot, a pilótacseréket és a tankolást illetően” – mondta az osztrák a Brands Hatch-i kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a formula.hu is részt vett.

EBi-FuYXkAE4xCk



Berger 2020-ra már két közös versenyt helyezett kilátásba, amelyekkel a szezonok közötti üresjáratot szeretné megtölteni a két sorozat, noha fejfájást okozhat számukra, hogy az általuk használt pályák Japánban és Európában sem igazán alkalmasak a versenyzésre a téli időjárás mellett. A DTM emellett komolyabb lépésre is elszánta magát a nemzetközibbé válás jegyében, Berger elmondása szerint gondolkodnak azon, hogy megváltoztatják a sorozat nevét, hogy az ne tükrözze ennyire a német kötődést.

Az elmúlt években a közben világkupává minősült túraautó-világbajnokság vezetői is elgondolkodtak a class one szabályok átvételén, miközben élhetővé próbálták tenni saját sorozatukat, és egyelőre képlékeny, hogy milyen hosszú időre terveznek a jelenlegi TCR-regulákkal.

„A class one szabályrendszert nagyon-nagyon jónak tartom, mert költségek szempontjából is fenntartható, emellett előnye, hogy az autók azonos alappal rendelkeznek, így nincs szükség BoP-re és hasonló szemétre” – szúrt oda kérdésünkre Berger a WTCR sokat vitatott esélykiegyenlítő szabályozásának. Nekik kell utánajárniuk, hogy ez mennyire érdekli őket, mi azonban nagyon jól megvagyunk a japánokkal való együttműködéssel.”

Az ismertség növelésének további módszereként a DTM próbálja gyakoribbá tenni a vendégpilóták meghívását, így Misanóban például a MotoGP-sztár Andrea Dovizioso kapott lehetőséget. Idén a DTM hétvéginek betétfutamaként szolgál a W Series is, Berger azonban óvatosan fogalmazott a formula.hu azon kérdésére, hogy elgondolkodtak-e valamelyik hölgypilóta bevonzásán, akár teljes szezonra vagy alkalmi beugrásra – elvégre a mezőny két legjobbjának vannak is kapcsolatai a csapatokkal, Jamie Chadwick az Aston Martinnal, Beitske Visser pedig a BMW-vel áll szövetségben.

„Nem olyan nagyon alaposan, de azért néha odafigyelek rájuk, és mindig lenyűgöz, ahogyan kontrollálni tudják az autót, ami esős körülmények között látszik igazán” – véleményezte a női mezőnyt Berger. „Szerintem ez a sorozat nagyon jó alapot ad a résztvevőknek a továbbiakhoz, és az első szezonba el is érték vele a kitűzött célt. Alaposabban utána kell néznünk, kik a legerősebbek, mi lehet számukra a következő lépés és segíthetünk-e nekik ebben valahogyan. Még nem beszéltünk erről, de sohasem tudhatjuk, hogyan alakul.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: