DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

A Haas elmozdítaná a határokat az F1-ben

Amerikai csapatként belevágtak az F1-es projektbe, és a tervek szerint jövőre bemutatkoznak a világbajnoki sorozatban. Akik szerint elsőre konzervatív autót építenek, azok tévednek.

Rob Taylor főmérnök ugyanis egészen másról számolt be az Autosportnak nyilatkozva. „Nem leszünk konzervatívak. Egy versenycsapat vagyunk, ezért az a dolgunk, hogy mindig a legjobbunkat nyújtsuk és elmozdítsuk a határokat. Persze egyfajta óvatosság mindenkiben van, mert nem akarunk leégni. Be kell fejeznünk a futamokat és jól kell teljesítenünk” – mondta el a Gene Haas által birtokolt csapat első F1-es versenygépének tervezését és megépítését felülről koordináló szakember, aki korábban a Red Bull és a Jaguar alkalmazásában is állt már az F1-ben.

Amikor a konkrétabb célkitűzések szóba kerültek, Taylor azonnali középmezőnyös helyezéseket, majd idővel pontszerzést és folyamatos fejlődést vizionált csapatának. „Ez lenne a cél. Nem túlzottan ambiciózus, de épp a megfelelő mértékben az. Ezek jó célok egy újoncnak, nem?” – tette fel a költői kérdést a főmérnök, amire gondolatban most minden olvasónk válaszolhat.

A Dallara már el is kezdett dolgozni a Haas 2016-os F1-es gépén, Rob Taylor felügyelete mellett


A Haas ugyebár komoly partneri együttműködést fog folytatni a Ferrarival, hiszen az erőforrást és a teljes hajtásláncot a Scuderiától veszik át, míg a karosszéria megtervezésével és megépítésével a Dallarát bízták meg. Felmerül a kérdés: akkor nekik és személy szerint a főmérnöknek mi marad feladatul? Nos, ő fogja az egészet felülről felügyelni és összefogni, és a végső felelősség is az övé a 2016-os versenygépet illetően, nem a Dallaráé.

Az olaszok legutóbb a HRT-nek gyártottak F1-es vázat, ám az a projekt a legnagyobb jó indulattal sem volt sikeresnek nevezhető. Azóta a Dallara leginkább olyan utánpótlás-szériáknak szállít együléses karosszériákat, ahol az egyenlő technikai feltételek a fontosak, vagyis, hogy minden autó egyforma legyen. Az F1-ben értelemszerűen teljesen másfajta feladat és a versenyhelyzet jelentette kihívás vár rájuk.

„Szerintem ez nekik is újra meghozta az étvágyukat a harcra, és készek a kihívásra. Úgy gondolom, hogy a rendelkezésükre bocsátott eszközök és a Ferrari hajtáslánca lehetővé teszi számunkra, hogy egy jó autót építsünk” – zárta közlendőjét a Haas főmérnöke, akitől ezután Gunther Steiner csapatfőnök vette át a szót. 

„A mi szakembereink hozzák a szakértelmet a csapatba, Rob is ezért van itt köztünk. Ő irányítja az egész csapatot, amely az autó tervezéséért felel. Ahelyett azonban, hogy magunknak építenénk fel a szükséges infrastruktúrát, számítógépeket és szoftvert vennénk, ezeket a Dallara dobja be a közösbe. Ez nekik mind megvan, és a mérnökeik is tudják a dolgukat” – avatta be a közönséget az amerikai egylet működésének hátterébe és részleteibe a csapatfőnök. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: