DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

A tehetség ára – mennyibe kerül az F1-ig vezető út?

Az FIA 2017-től szigorúbb feltételekhez köti a szuperlicensz megszerzését. A cél: csak az igazi tehetségek kerüljenek be az F1-be. De mit ér az egész, ha nekik is súlyos összegeket kell kifizetniük a bajnoki címek és pontok mellé? Hogy mennyit? A végére jártunk.

Fizetős pilóta – oly sokszor halljuk ezt a kifejezést egy-egy kevésbé tehetségesnek tartott, jelentős szponzori háttérrel az F1-be érkező versenyző kapcsán. Úgy vélem, ezt a fogalmat sem árt kicsit tisztázni. Az F1-be mindenki fizetős pilótaként érkezik. A mindenki alatt pedig tényleg azt kell érteni, hogy mindenki! Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Daniel Ricciardo, Danyiil Kvjat, Valtteri Bottas, Felipe Massa, Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen, Fernando Alonso, Jenson Button, Sergio Perez, Nico Hülkenberg (igen, még ő is!), Max Verstappen, Carlos Sainz, Romain Grosjean, Pastor Maldonado, Felipe Nasr és Marcus Ericsson. Mindenki nagyon súlyos, magyar ésszel szinte felfoghatatlan nagyságú összegeket csengetett le az asztalra annak idején – persze a szponzorain keresztül – annak érdekében, hogy bizonyítási lehetőséget kapjon az F1-ben.

 

Alonso tehetős szponzorain keresztül hatalmas összegeket visz magával minden csapatához


Továbbmegyek! Fizetős pilóták ők mind a mai napig! Amikor azt olvassuk, hogy ki keresi közülük a legtöbbet, azt valójában úgy kell értelmeznünk, hogy ki kapja vissza a legtöbbet fizetésként abból, amit saját szponzorain keresztül bevételként tulajdonképpen ő maga visz előtte csapatához. Vegyük például Alonsót! Sokaknak szemet szúr, hogy milyen sok pénzt keres, de ez még mindig csak egy töredéke annak, amit tehetős szponzorain keresztül odavisz éppen aktuális „kenyéradójához”. Ez is része annak a komplex csomagnak, amit Fernando Alonso jelent, és ez ugyanígy működik az összes többi F1-es pilótánál. Ezen a szinten már mindannyian ebből élnek, de ettől függetlenül máig megmaradtak fizetős pilótáknak a szó szorosan vett értelmében.

Ez az, amivel úgy gondolom, nincs is semmi baj. Ők már bizonyítottak, a nagy szponzorok nem véletlenül álltak éppen melléjük, hanem korábbi eredményeik, tehetségük folytán. Ami viszont az utánpótlás tekintetében nagyon komoly kérdéseket és aggályokat vet fel, az az, hogy mindez nemcsak az F1-ben működik így, de már az azt megelőző szinteken, a GP2-ben, az F3-ban, a GP3-ban, a WSR-ben is, egyszóval: mindenhol, az összes alacsonyabb szintű, ám rangos formulaautós szériában. 

Tehát – még tovább fűzve az előbbi gondolatmenetet – kijelenthetjük, hogy nemcsak az F1-ben fizetős pilóta mindenki, de bizony ez a világ összes formulaautós szériájában így működik, csupán a befizetendő összeg nagyságában mutatkoznak eltérések. Már a gokart is elég költséges sport, de ez talán még egy szélesebb réteg számára megfizethető. Utána viszont, ha megnézzük a továbblépési lehetőségeket, megdöbbenünk azon, hogy milyen árak kezdenek el röpködni már az F1 felé vezető útnak rögtön a legelső méterei során!

Marcus Ericssont szokás mostanság a legtöbbször fizetős pilótaként emlegetni, de nem árt tudatosítani, hogy nemcsak ő az...

A legkisebb olyan bajnokság, amelyben egy jó év végi helyezéssel (top3) már pontot lehet szerezni az FIA 2017-től bevezetésre kerülő új szuperlicenszes pontrendszerében, a Formula Renault kétliteres géposztálya és ugyanezen formula észak-európai bajnoksága, a NEC. Már itt, ezen a legelső belépőszinten is 120-250 ezer euróba, azaz mintegy 35-75 millió forintba kerül egy teljes szezonra egy pilótaülés. A nemzeti F4-es bajnokságokban ugyanez az összeg már 45-75 millió forint környékén mozog. Ezek az árak nem légből kapottak, több megbízható forrásunk által is megerősítést nyertek. 

Hogy tisztán lássuk, milyen fajsúlyú összegekről beszélünk, nem árt megjegyezni, hogy ezekben a bajnokságokban ideális esetben 15-17 éves korban kell bemutatkozniuk a versenyzőknek ahhoz, hogy reális esélyük maradjon az F1-es álom beteljesítéséhez. Ekkor még nem befutott sztárok ők, és bármilyen kiugró sikereket is értek el gokartban, pályafutásuk ezen kezdeti szakaszában még nem állnak sorban a potenciális szponzorjelöltek a kegyeikért. Az első formulaautós lépéseket nagyrészt így aztán még saját zsebből, családi kasszából kell kigazdálkodniuk, de mint látjuk, az összeg nagysága folytán erre vajmi keveseknek adódik reális esélye.

Így aztán már az F1 felé vezető út legelején szembetalálkozunk egy nagyon éles és könyörtelen szelekciós folyamattal: ha van elég pénzed, elindulhatsz az úton, ha nincs, akkor a viszontlátásra! És ahogy egyre feljebb lépdelünk táblázatunkban, úgy harapódznak el egyre jobban a költségek is. Egy GP3-ban vagy FIA F3-as Európa-bajnokságban eltöltött szezon költsége közel 200 millió forintra rúg, míg egy WSR3,5-ös idény ára körülbelül 255 millió forint.

 

Max Verstappen szerencsés volt abból a szempontból, hogy apjától örökölt neve folytán már pályafutása elején könnyebb volt szponzorokat találnia

Ha ideáig eljutsz, az azt jelenti, hogy valamit nagyon-nagyon jól csináltál, sorra szállítottad mindenhol az eredményeket és számos tehetős szponzor melléd állt. Igen ám, de egy év nem elég! Legalább 40 pontot kell gyűjtened ahhoz, hogy megkapd az F1-es szuperlicenszet, és egy GP3-as vagy egy WSR3,5-ös bajnoki cím csak 30 pontot ér. Az FIA F3-as Európa-bajnoki cím már jobban fizet (pontosabban fogalmazva: megtéríti az árát), ezért 40 pont jár, vagyis innen akár egyből tovább lehet lépni az F1-be.

Ha azt hitted, már sínen vagy, tévedsz! Legalábbis mindjárt jön szembe a vonat! Ahhoz ugyanis, hogy bemutatkozhass az F1-ben, mintegy 15-20 millió eurót, azaz 4,5-6 milliárd (!) forintot le kell tenned az asztalra, ez alatt az összeg alatt szóba se állnak veled! Igen, jól látod, ez még a WSR3,5-ös idényedhez képest is húszszoros ár! Ez az az összeg, amit nem fogsz megúszni akkor sem, ha tényleg a világ legtehetségesebb versenyzői közé tartozol, meg tudtad tenni önerőből az első lépéseket, eredményeid folytán melléd álltak tehetős szponzorok, jó csapatokhoz kerültél az utánpótlás-szériákban, ahol minimum fél milliárd forintot már eltapsoltál, szerencséd volt, elkerültek a technikai problémák, nem estél ki mások hibájából a sorsdöntő versenyeken stb-stb. Tehát, ha minden álomszerűen alakult eddig, most akkor is ott állsz a meglevő szponzoraiddal, akik már így is rengeteget áldoztak érted, és a korábbi 255 milliós szezonok hirtelen eltörpülnek a mostani összeg nagysága láttán. 

Még egyszer leírom: 4,5-6 milliárd forint – ennyibe kerül az F1-es debütálás. Ennyit a legtehetségesebb brit, német, orosz, mexikói stb. versenyzők talán össze tudnak gyűjteni szponzorpénzekből, mert az ő nemzetük gazdasága elég erős és nagy ehhez, de például egy magyar versenyző számára ez az összeg már egyértelműen az elérhetetlen és megfizethetetlen kategória. Legfeljebb állami támogatással megvalósítható, másképp biztosan nem, egyszerűen túl kicsi hozzá a piac.

Robin Frijnst máig korosztálya kiemelkedő tehetségének tartják, de tehetős szponzorok híján az utolsó lépcsőfokot már nem tudta megugrani

Ez pedig még súlyosabb kérdéseket vet fel, mivel kimondva-kimondatlanul, de bizony a kisebb nemzetek pilótáit eleve kizárják így az F1-es vérkeringésből. Ez pedig nem jó, és eleve megkérdőjelezi azt az utópisztikus képet, amely szerint az F1-ben a világ legjobb pilótái versenyeznek egymás ellen. Lássuk be, hogy ez így sajnos nem igaz, és soha nem is lehet az. A világ legjobbjai versenyeznek ott – azok közül, akik megfelelő helyre születtek, meg tudták tenni családi kasszából az első lépéseket, és később, az utolsó lépcsőfok megugrásakor, amikor már nyilvánvaló volt tehetségük, elég nagy nemzeti gazdaság állt a hátuk mögött ahhoz, hogy ki tudja termelni az F1-es induláshoz szükséges busás összegeket.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez rossz, pláne nem azt, hogy lehetne másképp. Nehéz elképzelni, hogy másképp legyen, mert tetszik vagy sem, de az F1 üzlet. Ettől még lehet sportértéke (van is!), ettől még szerethetjük (szeressük is!), csak legyünk tisztában vele, hogy az előzetes kiválasztódás bizony így működik. És mi magyarok kicsit eleve ki vagyunk rekesztve ebből, értve ezt a pilótáinkra vonatkozólag, hiszen a Magyar Nagydíj révén szerencsére mégis szerves részei vagyunk ennek a csodálatos cirkusznak. 

Szurkoljunk tehát tovább Hamiltonnak, Raikkönennek, Vettelnek, Alonsónak, vagy annak, aki a legszimpatikusabb közülük, de ne csak az F1-ért rajongjunk annyira, hanem a többi autósportért is! Azokért, amelyek igazán a mieink, amelyek a magyar pilóták számára is elérhetőek. Ezért fontos, hogy együtt szorítsunk a Zengő Motorsport és Michelisz Norbert sikereiért a WTCC-ben, Kiss Norbert győzelmeiért a Kamion Európa-bajnokságon, Kiss Pál Tamás vagy Szabó Krisztián kimagasló eredményeiért abban a sorozatban, ahol éppen mennek, és minden más nemzetközi szinten, vagy idehaza versenyző honfitársunkért, egészen az amatőr gokartversenyeken induló kis lurkókért! Mert ők a mieink, közülünk jöttek, bizonyos értelemben tükörképei a társadalmunknak, és ők mutatják meg, mi érhető el jelen pillanatban Magyarországról indulva reálisan az autósportokban.

Ez az a kérdés, aminek úgy gondolom, mindenkit foglalkoztatnia kell, miközben az F1 csodálatos, csillogó világát szemléljük. Addig is barátkozzunk a számokkal: lássuk, mi manapság a „tehetség ára” az F1-ben és az oda vezető utánpótlás-szériákban!

 

A hétszeres F1-es világbajnok fia, Mick Schumacher azok közé tartozik, akiknek megfelelő pontszám elérése esetén, biztosan lesz helyük az F1-ben

 

Hol mennyibe kerül pilótaként egy szezon?

 
 

euró

forint

F1

15-20 millió

4,5-6 milliárd

GP2

1,5 millió

450 millió

Formula Renault 3.5

850 ezer

255 millió

FIA F3 Európa-bajnokság

650 ezer

195 millió

GP3

650 ezer

195 millió

FIA nemzeti F4 bajnokságok

150-250 ezer

45-75 millió

Formula Renault 2.0, NEC

120-250 ezer

35-75 millió

 

F1 szuperlicenszes pontozás (három éven belül minimum 40 pontot kell elérni) 

 

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

FIA Formula 2 (2016-tól)

60

50

40

30

20

10

8

6

4

3

GP2

50

40

30

20

10

8

6

4

3

2

FIA F3 Európa-bajnokság

40

30

20

10

8

6

4

3

2

1

FIA WEC (csak LMP1)

40

30

20

10

8

6

4

3

2

1

IndyCar

40

30

20

10

8

6

4

3

2

1

GP3

30

20

15

10

7

5

3

2

1

 

Formula Renault 3.5

30

20

15

10

7

5

3

2

1

 

japán Super Formula

20

15

10

7

5

3

2

1

   

FIA nemzeti F3 bajnokságok

10

7

5

2

1

         

FIA nemzeti F4 bajnokságok

10

7

5

2

1

         

Formula Renault 2.0, NEC

5

3

1

             
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: