DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Két év múlva jöhetnek az 1000 lóerős turbók

Az F1 gyártói is ezer lóerős motorokat szeretnének, de 2016-ban még marad a jelenlegi szabály. Ráadásul az is szinte biztos, hogy az aktuális V6-os erőforrásokból fognak több erőt kisajtolni.

Korábban arról számoltunk be, a Bernie Ecclestone által felvázolt koncepciót követve a csapatok arra törekednek, hogy 2016-tól új, erősebb és olcsóbb motorok érkezzenek a Formula-1-be. Pontosabb részletekről nem esett szó, de Ecclestone korábban arról beszélt, V8-as vagy V10-es erőforrások térhetnek vissza.

A hírt azóta megcáfolták a fejlemények, minden valószínűség szerint ugyanis 2016-ban változatlan marad a jelenleg érvényes szabályrendszer. A gyártók képviselői a héten Genfben találkoztak, ahol a követendő útirányt határozták meg. Az Autosport értesülései szerint abban egyetértettek, hogy a versenyek látványosságát minél erősebb, 1000 lóerő feletti teljesítmény leadására képes erőforrásokkal lehet megnövelni. Valószínűtlen azonban, hogy ezeket 2017 előtt bevezessék.



Cél viszont az is, hogy a motorokat olcsóbbá tegyék, ennek pedig épp az ellenkezőjét érnek el a V8-asok vagy V10-esek visszahozásával, de azzal is, ha az 1,6 literes V6-os turbókat jelentősen átalakítanák. Számítások szerint az energia-visszanyerő rendszerekkel együtt nagyjából 750 lóerőre képes erőforrások teljesítményét is lehetséges 1000 fölé tornászni. Ehhez az üzemanyag átfolyását és mennyiségét korlátozó szabályokon kell változtatni, magasabb fordulatszámot engedélyezni, emellett a motoron csak apró módosításokat kell végrehajtani.

A javaslatokat a hónap során mérlegelik, legközelebbi ülésén a Stratégiai Csoport is átbeszéli őket. A motorszállítók azt akarják még megtudni, hogy csak a lóerők növelése fontos, vagy a hanghatásokkal is foglalkozniuk kell. Emellett aerodinamikai változtatásokra is szükség lesz, hogy ki lehessen használni az erőforrás teljesítménybeli javulását.

A genfi találkozón külön foglalkoztak a kisebb csapatokra háruló költségekkel is. Egy ötlet a hajtáslánc bizonyos részeinek egységesítése, mint például az energia-visszanyerő rendszereké.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: