Egy modern Formula-1-es versenycsapat tehát költséghatékonyan kell, hogy működjön, ezért a veszteségeit szüntelenül feltárni, kiküszöbölni kényszerül. Mivel reklámhordozók is, egyre jobban függenek a nézettség piacától, amit viszont a média aknázhat ki.
Nagyon jól szemlélteti ezt az időszakot, hogy műszaki szempontok taglalása helyett ilyen kezdő bekezdést kellett választanom.
A 2000-2004 közötti sikersorozata miatt a Ferrarira rásüthették, hogy a gumikihasználás hatékonyságában rejlik a titkuk – ugyanis 2005-ben betiltották a kerékcseréket. Már ha valaki hisz ebben. Az új korlátozás a Bridgestone partnereit sújtotta leginkább (Ferrari, Minardi, Jordan), mert a Michelin tartósabb gumival jelent meg a pályákon. Eszement ötletnek tűnt, hogy csak a defektes kereket szabad lecserélni. Ez is segíthette a Renault alakulatát a dominancia kiépítésében, Fernando Alonso szárnyakat kapott.
A szóba jöhető ellenfél, a McLaren-Mercedes színeiben Kimi Räikkönen lett, már ha el tudta érni a célt. A finn vitatta legtöbbször Alonso elsőségét, de a vita hevében gyakran elfogyott alóla az autó. Hiába szerezte meg gyakran a kecsegtető edzéspozíciót, ha a motor kicserélése miatt 10 hellyel hátrább sorolták a rajtrácson. Ez a visszasorolás négy esetben vette el, (és az egész évet tekintve) tette tönkre a McLaren vb-esélyeit. Gumimizéria miatt vált botrányossá a hat, Bridgestone gumis autóval lefutott USA Nagydíj is. A patinás Jaguar név eltűnt, kikopott, felvásárolta a Red Bull, amely csak bontogatta szárnyát, még nem volt neki igazi.
2006-ban feltámadt a Ferrari (visszatért a gumicsere lehetősége is). A csapatok a Toro Rosso kivételével 2.4 literes V8-as motorokra váltottak, ez már önmagában felforgatta az állóvizet. Az átállás ellenére a favorit továbbra is a Renault volt, és természetesen Alonso, aki úgy versenyezte végig az évet, hogy aláírt szerződése volt 2007-re a McLarennel. A szezon első fele a Renault kincseskamrájába került, de a folytatásban a Ferrari is kinyitotta a sajátját. Párharc vette kezdetét, amely egészen a japán versenyig tartott, ahol Michael Schumacher alatt elfüstölt a Ferrari motorja. A Renault az ellensúlyos lengéscsillapítója betiltása miatt küszködött, a Ferrari pedig a gumikkal volt néha gondban, néha vizsgálták a flexibilis szárnyak létezését is, de alapvetően a pályán dőltek el a játszmák.
Csupán két csapat volt esélyes, mégis különleges volt a 2007-es esztendő. Az újonc Lewis Hamiltonnal, ifjú csapattársával csak egy baja volt a mclarenes Fernando Alonsónak, a brit a vártnál eredményesebbnek bizonyult. Az ellenlábas Ferrari Räikkönennel erősített, Massa pedig duzzadt az önbizalomtól. Ők négyen alaposan keresztbeverték egymást a 17 futam során. Már minden jármű Bridgestone gumikon futott, de a kétféle komponens váltott használatára kötelezték a résztvevőket. Két versenyhétvégét kellett bírnia minden erőforrásnak. Három etapra szabdalták a kvalifikációt, és kieséses rendszerben döntötték el az indulási sorrendet. A bajnokságra törő Ferrari és McLaren mellett csak asszisztálni tudott a kitűnő BMW Sauber. A Renault, a Williams, a Toyota és a Red Bull csak közepest írhatott bizonyítványába, a Honda és a Toro Rosso pedig elégségest.
Kanadában, Robert Kubica bukása miatt újra szóba került a biztonság kérdése, de a sportújságok címlapjára kisvártatva újra a nagydíjak egyéb eseményei kerültek, ahogy azt már megszokhattuk. A 2007-es évad nem szűkölködött a meglepő fordulatokban, volt kizárás, feljelentés, félreértelmezett szabályok, és főként az ún. kémbotrány. Az FIA bűnösnek találta, és kizárta a McLarent a konstruktőri világbajnokságból, mert jogtalanul szerzett a Ferraritól technikai dokumentumokat.
A McLaren versenyzőit nem büntették, mert együttműködtek a nyomozásban, Alonso csapata ellen vallott, ezzel megromlott a viszonya a munkaadójával (az nem baj, ha egy csapat világbajnok akar lenni, de az már igen, ha bármi áron, és ez igaz lehet a versenyzőre is). Az utolsó futamon (feltételezhető csapattársi segédlettel) de mégis világbajnok lett a szezon elején még alábecsült Jégember, méghozzá egyetlen ponttal. Ilyen izgalmas fináléról álmodott az FIA, akárcsak a nézők, úgy tűnt (a McLarent kivéve) mindenki megkapta, amit akart. Michael Schumacher és Ross Brawn távozása tehát önmagában még nem okozott válságot a Ferrarinál.