Elsőként az 1996-os monacói futamot kell kiemelnünk, ahol mindössze három versenyző ért célba. Igen, ez volt Olivier Panis és Franciaország többszörösen is "hazai" győzelme, a kék Ligier-ben vitézkedő versenyző nem kímélte sem magát, sem az útjába kerülőket. Rajta kívül csak ketten láthatták meg a kockás zászlót: David Coulthard az akkor még marlborós McLaren-Mercedesszel (Michael Schumacher sisakjában) és Johnny Herbert a középmezőnybeli Sauber-Fordban. összesen hét résztvevőt lehetett értékelni, de csak hárman hajtottak át a célvonalon. A futamon tízen estek ki ütközések és koccanások miatt.
Harminc évvel korábban, 1966-ban szintén Monte-Carlo volt egy másik csillaghullásos verseny helyszíne. A kiesettek közé került Rindt, Clark, Brabham, Hulme, McLaren, Surtees, Siffert, Spence és Ginther is, akik egytől-egyig sztárpilótának számítottak akkoriban. A százkörös (!) futam végén a BRM alkalmazásában álló Jackie Stewart ünnepelhetett. Csupán négy résztvevőt lehetett értékelni, bár többen voltak mozgásban az utolsó percben: Guy Ligier (a későbbi névadó csapatalapító) 25, Jo Bonnier 27 kör hátránnyal fejezte be a versenyt. Mindketten a Cooper autóját kormányozták.
A következő felsorolásban azok a versenyek olvashatók, ahol öt célba érőt lehetett számlálni (természetesen az értékelt helyezetteket vesszük figyelembe, akik a táv 90%-át teljesítették). Szinte természetes, hogy Monaco volt a legtöbbször csillaghullás helyszíne.
- 1956 Németország
- 1959 Monaco
- 1962 Monaco
- 1966 Belgium
- 1967 Franciaország
- 1968 Monaco
- 1968 Spanyolország
- 1969 Spanyolország
- 1970 Spanyolország
- 1977 Argentína
- 1982 San Marino
- 1982 Monaco
- 1984 USA, Detroit
- 1993 Dél-Afrika
Kiemelendő az 1982-es imolai verseny, ahol csak 14 nevező indulhatott el a futamon. A felsoroltak közül a legnagyobb "vérveszteség" az 1993-as dél-afrikai versenyen volt, ahol 26 indulóból csak öten maradtak mozgásban a futam végéig, tehát pontosan huszonegy (!) pilóta fejezte be idő előtt a versenyt.
