F1 hírek
Verstappennek nincs ínyére a sprintverseny
A Formula-1 vezetői sprintfutamokkal próbálják feldobni a száguldó cirkuszt, azonban Verstappen és Perez azon túl, hogy nyitottak az új ötletekre, szeretnék, ha az F1 nem vesztené el a DNS-ét.
részletekHamiltont arra kérik, bojkottáljon
Nem kevesebb, mint ötven emberi jogi szervezet kérte nyílt levélben Lewis Hamiltont, bojkottálja az év végén megrendezésre kerülő Szaúd-arábiai Nagydíjat. Megvalósulhat egy ilyen forgatókönyv?
részletek„Hamilton idén sokkal többet fog nyafogni”
Merész jóslat a szakértőtől. Nem mindenki veszi annyira egyértelműnek a Mercedes idei dominanciáját. Van, aki szerint Hamilton nehezen tűri, ha nyomás alá helyezik és erre idén esély lehet.
részletekGarantált a Renault sikeres F1-es szereplése?
Flavio Briatore szerint a cég elkötelezett a sportág iránt, hosszú időn keresztül szeretnének rengeteg pénzt elkölteni erre a projektre, aminek ki kell jönnie az autó teljesítményén.
részletekMagnussen: Az F1 ellenséges környezet
A dán pilóta szerint az F1-ben furcsa feszültséget, furcsa helyzetet szül az, hogy a csapattársat le kell győzni, míg máshol közösen kell vele dolgozni. Az autón kívül Grosjeannal is jól kijött.
részletekKülönlegességek Fernando Alonsóról
Feszült figyelemmel várhatjuk a spanyol ász visszatérését a száguldó cirkuszba, egy újabb nagyszerű világbajnokkal bővül a mezőny. De vajon ezeket az érdekességeket tudtuk-e róla?
részletekNem megy el minden versenyre Binotto
Maranellóban is számos munkatársat kell koordinálni a versenyhétvégéken, emellett ott vannak a 2022-es szabályváltozások: Mattia Binotto úgy döntött, a szezon második felében nem utazik mindenhova a versenycsapattal.
részletekPerez látja, miért nem ment az elődeinek
Megtehette első köreit új versenyautójában Sergio Perez, és az ideálisnak egyáltalán nem mondható körülmények ellenére is érzi, mi foghatott ki az előző években Pierre Gaslyn és Alexander Albonon a Red Bullnál.
részletekAlpha Tauri: Megépítettük a legjobb autónkat
Nagyon jó hatással van a fiókcsapatra a Red Bull-lal való szoros együttműködés. De az istálló mérnökei is kiváló munkát végeztek, tavaly remekelt az Alpha Tauri. Idén mindenki reszkessen?
részletekSchumacher: Apám állapota magánügy, lapozzunk
Mick Schumacher nem volt hajlandó beszélni egy interjúban édesapja állapotáról, ahogyan azt sem méltatta szóra érdemesnek, ahogyan Lewis Hamilton próbál fellépni az egyenlőtlenség ellen.
részletekA McLarennek gondjai lehetnek a Mercedesszel
Amikor egy istálló motorszállítót vált, abban bizony jócskán akadnak eleinte buktatók is. Jól tudják a McLarennél is, hogy az elején bajok lehetnek a Mercedesre váltás miatt, de bőven van rutinjuk.
részletekAz új Alfa Romeót Kubica vezette először
Túlvan első kilométerein a C41 is: az autóról hétfőn Varsóban hullt le a lepel, négy nap múlva Barcelonában körözött. Robert Kubica kiemelte, ma nem a száguldáson volt a hangsúly.
részletek