DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Norris: Nem tudom úgy vezetni az idei McLarent, ahogy szeretném

Bár eddig a középmezőny legjobbja idén, a fiatal brit az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt elismerte: még neki is alkalmazkodnia kell az MCL35M-hez, nemcsak csapattársának, Daniel Ricciardónak.

A világbajnoki tabella harmadik helyén állva érkezett meg Baku Lando Norris, aki idén már kétszer is dobogóra állhatott. Többek között legutóbb, Monacóban is, amely után volt csapattársa, Carlos Sainz igen erős szereplést jósolt a britnek az azeri helyszínen, „rakétának” nevezve a Mercedes-erőforrás által hajtott McLarent. Norris ugyanakkor óvatosabban fogalmazott a hétvégi kilátásokkal kapcsolatban:

„Úgy vélem, magabiztosak és optimisták lehetünk azzal kapcsolatban, hogy jól fogunk szerepelni. De nem hiszem, hogy valami rendkívülit vagy váratlant fogunk nyújtani. Jó autónk van, ezt megmutattuk az első öt versenyen, de nem hiszem, hogy azt mondhatjuk, hogy erősebbek leszünk a Red Bullnál vagy a Mercedesnél.”

norris-mclaren-monaco-1



Norris annak ellenére szerepel parádésan eddig 2021-ben, hogy a csütörtöki sajtónapon – amelyen virtuális formában a Formula.hu is jelen volt – elárulta: nem is igazán passzol hozzá az idei konstrukció.

„Idén más az autó, és vannak különböző dolgok rajta, amit másképp kell vezetni. Még mindig sokat tanulok minden egyes versenyen az autóról. Azt mondanám, hogy a monacói volt az eddigi legjobb időmérőm, de a korábbi kvalifikációkon és versenyeken követtem el hibákat amiatt, hogy nem ismertem eléggé az autót. Még mindig sokat tanulok, és különösen Bahreinben és az év első versenyein túlságosan is úgy vezettem az autót, mint a tavalyit, ezért alkalmazkodnom kellett az idei géphez. Egyértelműen sok az eltérés, és nem volt egyszerű az átállás az előző két év után a mostanira.”

„Nem tudom ugyanúgy vezetni, rengeteg dologhoz kell alkalmazkodnom, és mindig nem feltétlenül tudok úgy menni vele, ahogy szeretnék, viszonyítva például a Formula-4-ben vagy a Formula-3-ban használt stílusomhoz. Nem tudom úgy vezetni, ahogy szeretném, úgyhogy alkalmazkodnom kell, hiszen minden F1-es autó más” – fogalmazott a fiatal pilóta.

Norris viszont szemlátomást jobban boldogul egyelőre az idei McLarennel, mint új kollégája, Daniel Ricciardo, aki két hete Monte-Carlóban pontot nem kapott, csak kört a futamon. Az ausztrál mindent megtett annak érdekében, hogy Bakuban már előrébb léphessen:

„Eltöltöttem néhány napot a szimulátorban múlt héten, és igazából csak próbáltam egyet hátralépni és megérteni, mi történik, hogyan működik az autó, és mire van szükség ahhoz, hogy jól működjön. Bizonyos szempontból ha nem is nulláról indultam, hiszen azért tanultam ezt-azt az előző futamokon, de nyitottan álltam ahhoz, hogy közelítsem meg a dolgokat. Rengeteg dolgot kipróbáltunk, olyanokat is, amelyeket – mondjuk úgy – nem éreztünk megfelelőnek. Kipróbáljuk őket, hogy aztán megérthessük, miért nem működnek.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: